A kormányzati magángépet is rengetegszer vetették be.
Hivatalos látogatásai miatt több mint száz napot töltött külföldön 2020 januárja és 2022 augusztusa között Orbán Viktor kormányfő – tudta meg az rtl.hu.
Ezeken az utakon összesen több mint 220 millió forintot költöttek a miniszterelnök, valamint az őt kísérők szálláshelyeire, és csaknem 140 millió forint ment el az útiköltségre. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közérdekű adatigénylésre adott tájékoztatása szerint a több mint 70 út során a delegációk tagjai összesen 15 millió forintnyi napidíjat számoltak el.
A szállásokra általában nagyjából 100 és 200 ezer forint közötti összeget (vagy kevesebbet) költöttek fejenként, azonban akadt néhány kiugró eset is. Idén januárban például 29-e és 30-a között Párizsban tárgyalt a kormányfő, az összesen 7 fős delegáció szállására pedig 5,2 millió forintot számoltak el, ami fejenként csaknem
750 ezer forint.
Ezen az úton egyébként Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnökkel tárgyalt a kormányfő.
A januárban Párizsba utazó delegációból Orbán Viktoron kívül senkit sem neveztek meg, a külügyminisztérium tájékoztatásából csak annyi derült ki, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda három munkatársa, valamint három biztonsági őr kísérte el a miniszterelnököt.
Nagyobb kiadást jelentett a májusi brüsszeli út is, ahol 6,2 milliót költöttek a 12 fős delegáció szállására (fejenként több mint 500 ezer forint). Ez ráadásul egynapos út volt, az adatok alapján a kormányfőnek még aznap tovább kellett utaznia Londonba.
A külügyminisztérium adatai szerint a költségek néhány esetben irreálisan alacsonyak voltak, az pedig a tárca tájékoztatásából nem derül ki, hogy pontosan milyen kiadásokból álltak össze a különböző tételek.
A rendkívül alacsony összegek hátterében több dolog is állhat: például az egynapos utakon nem vesznek ki a delegáció minden tagjának külön szobát, mert aznap úgyis hazatérnek Magyarországra. Az is torzíthatja az adatokat, hogy Orbán igen gyakran állami tulajdonban lévő repülővel utazik külföldre.
A kormány ugyan rendre tagadja, hogy az Airbus A319-s repülőt „kormánygépként” használná, azonban a külügyminisztérium által közölt adatok szerint Orbán a vizsgált időszakban a külföldi utak mintegy
harmadában
– összesen 24 alkalommal – ezzel a repülővel utazott külföldre. A többi esetben a tárca vásárolt repülőjegyeket.
Legutóbb múlt héten vette igénybe a miniszterelnök az Airbus A 319-es gépet, ekkor a 350 kilométerre lévő Mariborba utazott, miközben kormányzati autókonvoj is ment Szlovéniába.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!