Húsznál is több hamis hír terjesztése miatt kellett helyreigazítást közölnie a Tényeknek, amiért hazugságokat mondtak be a TV2 híradójában Juhász Péterről még 2016-ban és 2017-ben.
A Média1 azt írja, hogy a Tényeket azért kötelezte a bíróság sérelemdíj megfizetésére és helyreigazítására, mert hamisan hozták kapcsolatba Portik Tamás olajbűnözővel a műsorban. A Tények azonban képtelen volt a helyreigazítást teljes egészében leközölni, mert szerintük arra nem lett volna elég műsoridő.
Juhász a Média1-nek elmondta, hogy végrehajtást kért a fideszes tévécsatornára, mert „nem megfelelően, azaz a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben, valamint nem Juhász nevének említésével tette közzé”.
- Egy szeptember 17-i adásban nem közölték, hogy helyreigazításról van szó, hanem csak feliratként volt látható.
- De volt olyan adás is, ahol sem a neve nem hangzott el, sem az, hogy megsértették a Juhász jó hírnevét.
A TV2 fellebbezett Juhász végrehajtása ellen, mert szerintük megtörtént a helyreigazítás, amire a bíróság kötelezte őket. Még akkor is, ha azt több részletben tették meg különböző adásokban, ugyanis
a TV2 szerint a bírósági ítéletben szereplő helyreigazító közlemény annyira terjedelmes volt, hogy meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt.
Ezenkívül azt is nehezményezték, hogy nem kaptak iránymutatást a bíróságtól azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kellene a helyreigazítást a Tényekben közzétenniük. Ez nem győzte meg Juhászékat, akik szerint a komplett közleményt le kellett volna adniuk, nem pedig csak kiragadott részleteket belőle. Főleg úgy, hogy Juhászék szerint a jogerős helyreigazítási közlemény bizonyos elemei még részekre osztva sem jelentek meg a Tényekben. Juhász azt külön nehezményezte, hogy Váczi Gergő híradós szándékosan úgy olvasta be az erre vonatkozó részt, hogy azt a néző nem tudta értelmezni, követhetetlen volt számára, miről is szól.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!