Nagyon beakadt nekik.
Elkaszálhatja az Akadémia a Horn Gyula sétány nevét – írja a Magyar Nemzet. A sétány a XIII. kerületben van, a Béke tér közelében.
A kormánypárti lap újságírója, kihasználva a Fidesz 2012-es utcanév átnevezési törvénye adta lehetőségeket, megpróbálta bejegyeztetni a Horn Gyula Emlékére Alapítvány nevet viselő civil szervezetet. A törvény alapján ehhez kérni kellett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) névhasználati engedélyét, amit a testület megtagadott, nem is nagyon tehetett másként, hiszen a törvény egyértelműen fogalmaz:
„…közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.”
Horn Gyula pedig az állampárti Magyarország külügyminisztereként egyértelműen beleesik ebbe a kategóriába. Az Akadémia döntését
precedensként használva
a publicista már felkereshette a fővárosi kormányhivatalt, ami a lap szerint vagy törvénytelennek minősíti az elnevezést, vagy szabálysértést állapít meg és arra kötelezi az önkormányzatot, hogy forduljon az MTA-hoz, ami ismételten kijelenti majd Hornról, hogy méltatlan arra, hogy közterület viselje a nevét.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!