Újra elindul.
Úgy tűnik idén új hobbija lett Szijjártó Péternek, méghozzá a repülés. Ahogy mi is megírtuk, idén már közel 420 ezer kilométert tett meg a levegőben a külgazdasági és külügyminiszter, ami nem kevés pénzébe került az adófizetőknek.
Szijjártó ezt a hetet is a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezdte, Facebook-oldalán közzétett bejegyzése szerint most Brüsszelbe utazik.
A poszt szerint ma a külügyminiszterek tanácsán vesz részt, holnap pedug az Energia Tanácson. Emlékeztet, hogy a hét második felében európai csúcs is lesz, ebben az időben azonban Orbán Viktor magyar miniszterelnök éppen Qatarban lesz, hogy megnézze a focivébé döntöjét, pedig a magyar uniós források jövője is téma lesz.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!