Selyemzsinórt küldtek neki.
Interjút adott a Politico nevű rangos gazdasági-közéleti hírlapnak Varga Zoltán, az egyik megmaradt kormányfüggetlen médiavállalkozás, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa, akit a NAV novemberben költségvetési csalás ügyében meggyanúsított. Ügyvédje akkor hiányosnak és tévesnek nevezte az ellene összeállított dokumentációt.
Varga a büntetőügye kapcsán teljesen ártatlannak vallja magát. Az ellene indult hadjárat kapcsán kijelentette: a magyar kormányzat új színtre emelte a megfélemlítést a kormánytól független szereplőkkel szemben.
Az üzletember szerint a jelenlegi eljárás célja, hogy a szabad hangokat elnémítsa. Mindemellett azt is megjegyezte, a jelenlegi eljárás valójában nem is igazán ellene zajlik.
“Az üzenet 20 százalékban nekem szól, 80 százalékban pedig a magyar elit minden tagjának.
Ha nem vagy velünk, és kinyitod a szádat, akkor ilyen megtorlás következik“
— jelentette ki.
Varga elmondta: a magyar kormányzat részéről kapott olyan üzeneteket, amelyekkel a tulajdonában lévő 24.hu tartalmát kívánták befolyásolni. Egyes tartalmak kapcsán azt mondták neki a fideszes potentátok, hogy azok nem jók, és hogy le kell venni őket, ő azonban nem engedett a nyomásnak.
Érdekesség, hogy még egyes életmódmagazinjai kapcsán is kritikák érik őt, különösen az idősebb vidéki nők körében népszerű Nők Lapja esetében. Volt olyan eset, amikor arra kérték őt, hogy
rakjon Fidesz-politikust az újság címlapjára.
Ezt a nyomásgyakorlási kísérletet azonban szintén visszautasította. Kijelentette: a lapokat a szerkesztők állítják elő, így nem kíván beleszólni a munkájukba.
Az interjú zárásaként kijelentette:
a független média zavarja a magyar államot.
A nagyvállalkozó azok közé tartozik, akiket a Pegasus-kémszoftverrel megfigyelt a kormányzat. Korábban Varga azt is elmondta, kormányközeli befektetők meg akarták vásárolni tőle a médiabirodalmat.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!