Nem számít a válság.
A nyár során fejeződött be Manhattan egyik ikonikus épületének, a Crown Building-nek a felújítása, itt található New York legdrágább szállodája is, a lakásokat azonban meg is lehet vásárolni.
A legfényűzőbb lakás meglepően magyar kézbe került, az ingatlant megvásárló MN A18 LLC-t 2021. április 27-én jegyezték be az Egyesült Államokban. Egyértelműen erre a projektre hozhatták létre, a névben az MN és az A18 egyszerre utal az Aman márkanévre és a 18. emeleti apartmanra is. A céget a nyilvánosság számára ismeretlen R. E. jegyeztette be tavaly tavasszal.
A fellelhető hivatalos iratok szerint az adásvételi szerződést 2022. június 30-án L. T. írta alá, a szerződésben egy magyar cím is szerepel: a Lövőház utca 39.
A 444.hu egy igen összetett cégháló ismertetésével világított rá arra, hogyan köthető össze az ügylet a jegybankelnök fiának haveri társaságával. Ugyanakkor a lap megjegyzi, hogy a New Yorkban is kivételes luxuslakás valódi tulajdonosát lehetetlen azonban megnevezni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!