Pert veszített Kálmosita Gábor Hann Endrével szemben – írja a 444.
Pénteken hirdetett ítéletet a Fővárosi Törvényszék a szeptemberben indult Elkúrtuk-perben. Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója márciusban perelte be jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt az Elkxúrtuk című film producerét, Kálomista Gábort, mert úgy érezte, vele azonosítják a film egyik főszereplőjét, akit szintén Endrének hívnak és közvélemény-kutató.
Az elsőfokú ítélet szerint Kálomistáék megsértették Hann jó hírnevének védelméhez fűződő személyiségi jogát a Megafilm oldalán megjelent közleménnyel, aminek Miniszterek, bűnözők és tanácsadók – de vajon melyik ellenzéki politikus aktív még ma is? volt a címe és konkrétan Hann Endrével azonosította a filmbeli Endrét.
A bíróság szerint a filmforgalmazó ezzel a közleménnyel úgy mutatta be Hannt,
- mintha a filmbeli karakterhez hasonlóan 2006-ban ő is kutatási adatokat manipulált volna,
- személyesen is részt vett volna az MSZP-SZDSZ- kormány politikai döntéseinél;
- kapcsolatot tartott volna Szilvásy György titkosszolgálati miniszterrel;
- részt vett volna az őszödi beszéd kiszivárogtatásában;
- és részt vett volna a rendőri erőszakról szóló döntésben is.
A bíróság eltiltotta Kálomistát a további jogsértéstől, valamint magánlevélben és a Megafilm honlapján is bocsánatot kell kérnie Hann Endrétől. Ezen kívül pedig 1,5 millió forint sérelemdíjat és 500 ezer forint perköltséget is kell fizetnie.
Tehát Kálomistáék nem azért bukták a pert, mert az Elkúrtukban szerepeltettek egy Endre nevű közvéleménykutatót, hanem azért, mert később egy közleményben egyértelműen összekötötték a karakter Hann Endrével.
A készítők tehát elxúrták ezt, a film ráadásul még csak nem is volt olyan nagy dobás. Uncsi, zavaros, ahogy a megálmodói is azok.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!