Hagyományosan minden év decemberének közepén teszi közzé az Eurostat az Európai Unió polgárainak fogyasztási adatait. A most kiadott számokra finoman szólva sem lehetünk büszkék:
ez alapján Magyarország az EU második legszegényebb országa, egyedül Bulgária van mögöttünk. A régiónkból Szlovákiával még csak-csak partiban vagyunk, de Romániához képest nem tartunk a kanyarban sem.
A szegénységet vagy a gazdagságot nagyon sokféleképp lehet mérni, az egyik legprecízebbnek tekintett mutatója ennek a tényleges egyéni fogyasztás. Ez azt mutatja ki, hogy mennyi fogyasztási cikket és szolgáltatást vásárolnak a háztartások, illetve mennyit ad nekik az állam és a nonprofit intézmények. Ezt aztán kiegyensúlyozzák még azzal is, hogy milyen az árszínvonal az adott országban (magyarul kiszűrik azt a hatást, hogy ugyanannyi pénzért egészen más mennyiségű árut lehet vásárolni egy szófiai és egy berlini boltban), ezért nem is euróban vagy más pénznemben szoktak számolni, hanem vásárlóerő-paritáson.
Magyarországon a mutató értéke most az EU-átlag 70 százaléka, pontosan annyi, mint egy évvel korábban. Tavaly ilyenkor ennél a bolgár 61 és a horvát 68 százalékos adat volt rosszabb, és a mienkkel pontosan megegyezett a lettországi. Azóta Közép- és Kelet-Európa országainak mutatója a következőképp változott:
- Litvánia: 95 –> 97
- Csehország: 84 –>85
- Szlovénia: 82 –> 85
- Lengyelország: 83 –> 84
- Románia: 80 –> 84
- Észtország: 77 –> 80
- Lettország: 70 –> 76
- Horvátország: 68 –> 72
- Szlovákia: 71 –> 71
- Magyarország: 70 –> 70
- Bulgária: 61 –> 65
A leggazdagabb állam nem túl meglepő módon Luxemburg maradt, igaz, minimálisan csökkent a mutatójuk az EU-átlag 145 százalékáról 144-re. Mögöttük Németország következik a listán, ahol 124 százalékról 120-ra csökkent az érték, majd Dánia, ahol 122-ről 119-re.
Ausztria az egy évvel korábbi ötödik helyről előrelépett a negyedikre, 116 százalékkal, de nem sokkal marad el tőlük a finn 112 és a svéd 111 százalékos mutató sem, azaz nem csak a kontinens nyugati részében találunk olyan helyeket, ahol nagyon jól lehet élni.
Az Eurostat közzétette a másik fontos gazdasági mutatót is – szintén 2021-ről –: az egy főre jutó GDP-t. Ebben hátulról csak a hetedik hely a mienk.
Az egy főre jutó magyar GDP az uniós átlagnak a 75 százaléka, ezzel beértük a listán Portugáliát. Mögöttünk van Románia, Lettország, Horvátország, Szlovákia, Görögország és Bulgária.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!