Az igen!
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter célja, hogy 2026-ra mindenki digitális állampolgár lehessen.
„Olyan mobilalkalmazást fejlesztünk, amely lehetővé teszi, hogy mobilon mindenki magával vigye az összes igazolványát, de még a horgászengedélyét is. Mobilon intézhetünk majd ügyeket, mobilon igényelhetünk majd bármilyen igazolást, igazolványt.
Nem kell bemenni az okmányirodába semmiért”
– mondta Rogán a kormányközeli Indexnek.
A program felelőse maga miniszter, aki azt is elárulta, hogy a felhasználók egyetlen felületen láthatják majd az összes személyes adataikat és dokumentumaikat.
Rogán azt ígéri, hogy 2026-ra szinte minden közigazgatást érintő ügyünket képesek leszünk online,
az okostelefonunkon intézni.
A tervek szerint a mobiltárca segítségével bejelentkezhetünk a digitális állampolgárság platformra, ahol elkészíthető az adóbevallás, támogatást lehet igényelni, vagy éppen kezelhetjük az ePosta felületet.
Annak az ismeretnek a tudatában, hogy a nemzeti konzultáció online kitöltésére egy hónapot kellett várni, csak reménykedünk, hogy az elkövetkező három év elég lesz az Orbán-kormány számára a tervek megvalósításához.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!