Ennyi volt.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője tett fel kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy miért állították le 7 év után a NAV-nyomozást a „Híd a munka világába” program ügyében.
Polt most válaszolt a kérdésre, állítása szerint a nyomozó hatóság megalapozottan döntött az eljárás megszüntetéséről.
Az évek során a NAV 110 tanút hallgatott ki, ezek közül öt volt gyanusított.
“A nagy terjedelmű, bonyolult jogi megítélésű ügyben az eljárási cselekmények nagy száma, a gyanúsítottak védekezésének ellenőrzése, a beszerzett bizonyítékok értékelése eredményezte a hét évig tartó nyomozást”
— magyarázta a legfőbb ügyész.
Polt elmondása alapján nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az ORÖ ne akarta volna megvalósítani a projekt céljait.
Polt szerint Farkas Flórián bár írt alá papírokat, szerződéseket, de a projekt végrehajtásában nem vett részt.
A program miatt a nemrég alapított Integritás Hatóság is kapott bejelentést, Bíró Ferenc, a Hatóság elnöke, azt mondta, meg fogják keresni az ügyészséget, és ha betekintést nyertek az iratokba, akkor tudnak továbblépni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!