Az orosz-ukrán háború kitörése óta nem mondható felhőtlennek Magyarország kormányának kapcsolata Ukrajnáéval, ennek oka pedig Orbán túlzott elköteleződése Oroszország felé.
Orbán eleinte még komoly bírálattal se merte illetni Putyint, amiért az lerohanta Ukrajnát. Azonban ahogy teltek a hónapok és látszott, hogy az eredetileg villámháborúra tervezett akció komoly ellenállásba ütközött, illetve, hogy Putyin nem arat gyors és fényes sikert, már Orbán is egyre keményebben merte kritizálni korábbi szövetségesét.
A magyar kormányfő azonban még mindig nem tudja eldönteni, hogy merre forduljon, ki mellé álljon, mert bár nyilatkozataiban elítéli az agresszort és békét szeretne, karácsonyi interjújában ismét odaszúrt Ukrajnának:
“UKRAJNA CSAK ADDIG TUD HARCOLNI, AMÍG AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TÁMOGATJA PÉNZZEL ÉS FEGYVERREL. HA AZ AMERIKAIAK BÉKÉT AKARNAK, AKKOR BÉKE LESZ.”
Emellett természetesen az ukrán külügy nem mehetett el szó nélkül, így egy kemény hangvételű közleményt tettek közzé, mely szerint a magyar miniszterelnök kijelentései “az orosz agressziónak ellenálló Ukrajna és az ukrán nép beteges semmibevételéről, valamint saját politikai rövidlátásáról tanúskodnak.
HISZEN UKRAJNA HÁBORÚS VERESÉGE, AMIT ORBÁN VIKTOR KÖZVETVE SZORGALMAZ, MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAROK SZÁMÁRA KÖZVETLEN OROSZ AGRESSZIÓVAL FENYEGETNE.”
Közleményükben kiemelik, hogy Orbánnak fel kellene tennie magának a kérdést, hogy akar-e békét. “Ha a válasz igen, akkor a Moszkvához fűződő szoros kapcsolatait kellene felhasználnia, hogy rávegye Moszkvát az Ukrajna elleni agresszió beszüntetésére és csapatainak visszavonására” – írta meg a 444.hu.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!