Kihagyták a legfontosabbat.
Olyan gyors tempóban írták meg a 2023-as költségvetést, hogy a kormány belezavarodott saját jogalkotási tempójába, pedig még gyorsan a büdzsé hatályba lépése előtt ki kellene cserélni az összes megyei szót vármegyeire.
A minisztériumok dolgozói lázas munkában vannak, hogy az összes jogszabályban átírják a megyei szót vármegyeire, mielőtt január 1-jén végleg átnevezik a megyéket. Az elmúlt hetekben naponta jelennek meg a rendeletek, néha több száz oldalon keresztül csak azt sorolták, hogy hol is kell átírni a megyei szót.
A HVG arról számolt be, hogy majdnem az utolsó pillanatban elkészült a 2023-as költségvetés teljesen átírt verziója, amelyből úgy tűnik, hogy valahogy még egy egyszerű keresést is elfelejtettek lefuttatni ezzel kapcsolatban, ugyanis a kormányhivatalok támogatásáról szóló soroknál mintha elfelejtették volna a költségvetés összeállítói, hogy
2023-tól már vármegyei kormányhivatalok lesznek, nem pedig megyeiek.
A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2023-as büdzsében a jelen állás szerint megyeiek szerepelnek. Hozzátették: sőt, a vármegyei szó nem is szerepel az átírt verzióban.
Megjegyezték, persze az sem kizárt, hogy a nagy “munkában” lévő hivatalnokok és jogászok mindenhol átírják a megye szót, erre azonban az évből hátralévő kicsit kevesebb, mint másfél nap állna rendelkezésükre. Amennyiben ez mégis megtörténne, akkor a sok kanyarral elfogadott költségvetést legfeljebb még egyszer módosítanák, pár órával az után, hogy beadták, szintén pár órával annak hatályba lépése előtt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!