Úgy látja, Magyarország semmilyen formában nem függ Oroszországtól.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az atv.hu-nak adott interjút, amelyben többek között kitért a tanárok béremelése mellett Matolcsy György jegybankelnök szerepére is. Gulyás elismételte, az EU-s pénzek megérkezésén múlik a pedagógusok visszamenőmeleges béremelése.
Gulyás Gergely az interjúban elmondta azt is, hogy a kormány valóban kivette a magánorvos-passzust az egészségügyi tervek közül, de januárban visszatérnek rá.
Gulyás úgy véli, ha radikálisan csökken az európai tőzsdén a gáz és az áram ára, a lakossági piaci árat lehet mérsékelni.
A szankciók és a vétó kérdéseivel kapcsolatban kijelentette: a kért mentességek biztosítása esetén Orbán Viktor nem bontja meg az EU-egységet.
A tanárok fizetésemeléséről szólva Gulyás azt mondta, ha az uniós források úgy érkeznek, januárig visszamenőleg lehetne 21 százalékkal emelni a pedagógusok fizetését. Hozzátette: 130 milliárd már meg is érkezett, ez az uniós hétéves költségvetés előlege, a Magyarországot összesen megillető pénzek 1,5 százaléka.
Matolcsy György jegybankelnök szerepével kapcsolatban Gulyás azt mondta,
nem lát erős konfliktust a kormány és az MNB között.
Gulyás kijelentéseinek azonban ellentmond, hogy Matolcsy nem írta alá a 2023 költségvetési tervezetet. Gulyás ezt azzal magyarázta, hogy a Matolcsy külföldön tartózkodik, akinek “személyes jelenléte pedig nem pótolható”. Arra a kérdésre, miszerint töretlen-e Matolcsy iránt a bizalom, Gulyás azt válaszolta: az MNB elnökének nem az ő bizalmát kell élveznie.
“Miután a jegybank független, ezért a jegybankelnöki tisztsége még csak a miniszterelnök bizalmától sem függ onnantól kezdve, hogy a kinevezése megtörtént. Hiba lenne, ha a magyar gazdaságtörténet nem a legszebb lapjain őrizné meg Matolcsy György 2010 utáni gazdasági és növekedési fordulatban játszott szerepét”
— mondta Gulyás, hozzátéve, csak Matolcsyn múlik, hogy kitölti-e az elnöki mandátumát, de ő személy szerint magas összeget tenne rá, hogy így lesz.
A portál azon felvetésére, hogy Kövér László korábban azt mondta a Bayer-show elnevezésű műsorban az európai magyar ellenzékről, EP-képviselőkről, hogy “nettó hazaárulók”, Gulyás azt mondta:
“mindenki vérmérséklete szerint minősítse azt a magatartást, amikor európai parlamenti képviselők azért dolgoznak nettó hatmillió forintért, hogy a pedagógusok ne kereshessenek bruttó 800 ezer forintot két év múlva”.
Az inflációval kapcsolatban Gulyás azt mondta: az elmúlt két hónapban a magyar infláció Európában az egyik legmagasabb, majd a legmagasabb volt, azt megelőzően pedig hosszú ideig a középmezőnyben volt.
“Magyarország egy szuverén ország, amely saját nemzeti érdekeit követi és döntéshozatalában,
semmilyen formában nem függ Oroszországtól, sem más államoktól.
A függés olyan mértékű, amely mértékű az energiának való kitettségünk. Minden ezen túli vád teljes egészében megalapozatlan. Magyarország elítélte az orosz agressziót, elsők között ítélte el a V4-es kormányfőkkel együtt a Krím annexióját is, annak idején még Orbán Viktor és Donald Tusk közösen. Tehát egész egyszerűen a tények nem támasztják alá ezeket az állításokat”
— vélekedett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!