Gazdát cserélt.
Január végén a jó nevű tokaji borászatba, a Patricius Borház Zrt.-be olvad a Patricius Hotel Kft., az Arany Dűlők Szőlészeti és Borászati Kft., valamint a Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.
Az utóbbi arról nevezetes, hogy
tulajdonos volt benne egykor a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó,
aki – mint a korabeli parlamenti vizsgálóbizottsági dokumentumban rögzítették –, olcsón jutott tokaji földekhez, a Szárhegy Kft. pedig Lévai beszállásakor
villámgyorsan nyert el támogatást
szőlőtelepítésre.
Ez volt a felcsúti földvásárlások mellett a másik ügy, amelyben az Orbán család vagyongyarapodását és annak közpénzeket érintő motívumait firtatták a 2000-es évek első felében.
Lévai Anikó a Szárhegy Kft.-ben lévő üzletrészét még a botrány végkifejlete előtt átadta a családi barátnak számító egykori párizsi nagykövetnek, Kékessy Dezsőnek, végül a társaság az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-nél landolt 2021-ben.
Az egyesüléssel mindhárom beolvadó társaság, így a Szárhegy Kft. is megszűnik – derül ki a Cégközlönyből.
A cégpapírokból annyit lehet kiolvasni, hogy az Abraham Goldmann részvényein négyen osztoznak, Vida József, a Takarékbank egykori elnök-vezérigazgatója, régi üzlettársa,
a Mészáros Csoportnak dolgozó Gál Miklós,
az utóbbi érdekeltségében álló Arthur Bergmann Jogi, Adó- és Pénzügyi Tanácsadó Kft., valamint a Nagy Szilvia által jegyzett Adam Goldenberg Kft.
Bár a cégdokumentumok szerint 25-25 százalékos arányban osztoznak a Goldmann-részvényeken, Vidát tartják a bizalmi vagyonkezelő kulcsfigurájának. Ő saját bevallása szerint „nyugger”, leginkább lovakat és kutyákat tenyészt, éttermével bajlódik, szakácskönyvet ír és éppen a Semmelweis-filmen dolgozik, amely 2,3 milliárd forint állami támogatással készül.
Amúgy Mészáros Lőrinc bizalmi emberének számít, a TV2 egyik tulajdonosa, és egyike azoknak a NER-üstökösöknek, akik a gazdaglistákra is berobbantak. A Forbes legutóbbi listáján a 23. helyen jegyezték 75,4 milliárd forint becsült vagyonnal.
Az Abraham Goldmann akkor került be a köztudatba, amikor a G7 kibányászta, hogy a TV2-t már Andy Vajna életében „lefoglalózták”, és aztán Vida maga jelentette be, hogy megveszi a kereskedelmi tévét egy 16. századi zsidó kereskedőről elnevezett cégen, az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!