Szerinte ezt Pintér nem érti.
A Belügyminisztérium egy új rendszerszintű, úgynevezett éves belső “teljesítményértékelés” bevezetését tervezi az iskolákban.
Az új tervezetet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is elutasította, szerintük csak arra jó, hogy engedelmes katonákat neveljenek a tanárokból.
Most az ügyben megszólalt Nahalka István, oktatáskutató is az mfor.hu-nak. A szakember szerint a minősítési rendszer átalakítása tovább ront az oktatás helyzetén, rosszabb lesz a pedagógusok számára, fokozza a feszültségeket, az sem lepné meg, ha tömeges felmondás kezdődne.
Nahalka szerint ahogy az eddigi minősítési rendszer is problémás volt, ez a mostani tervezettel sincs másképp, hiszen pedagógusra fókuszál a szervezet helyett.
“Nem lehet egyetlen pedagógusra ráterhelni a pozitívumokat, negatívumokat, problémákat. Ez a lehetetlen kategóriájába tartozik”
—fejtette ki véleményét a kutató.
A szakember szerinte az sem elfogadható, hogy amit elvesznek a “rosszul teljesítő” tanároktól, azt odaadják a jól teljesítőknek, szerinte ilyen még a kapitalista cégeknél is elképzelhetetlen. Egy pedagógusnak kreatívnak, ötletesnek, alkotónak kellene lennie, ezt pedig nem lehet ilyen rendszerrel ösztönözni.
Az oktatáskutató nem zárta ki, hogy mindez egyfajta visszavágás a tanárok tiltakozására, a béremelésük körül folyó mizériára, mivel Pintér Sándor számára a rend a fontos az oktatásban is, azt hiszi, hogy a rendőri filozófiát oda is át lehet ültetni, noha ott minden szempontól más viszonyok vannak, a tanítás más, mint a rendvédelem.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!