Egy ideig nem fog szabadon járkálni.
Kilenc és nyolc év, fegyházban letöltendő szabadságvesztést kér az ügyészség a Széchenyi Bank egykori vezetőjére, Töröcskei István milliárdos üzletemberre és feleségére – derül ki a Blikk birtokába került vádiratból. A vádhatóság szerint különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt kell felelősségre vonni összesen 15 embert.
Az ügyészség szerint a milliárdos üzletember és felesége a cégükön keresztül többségi tulajdonosi befolyást szereztek a Széchenyi Bankban, ennek megszerzéséhez jelentős összegű hitelt vettek fel.
A pénzintézet azonban már a kezdetektől veszteségesen működött, ezért a pénzügyi felügyelet tőkepótlásra utasította a tulajdonos céget, ám az sem erre, sem pedig a hitel visszafizetésére nem volt képes.
Ezért a vád szerint Töröcskei arra jutott, hogy a szükséges anyagi forrásokat fiktív hitelek kihelyezése útján teremti elő. Ebben – bűnszervezetet alkotva – közreműködtek Töröcskei István vádlott-társai: a neje, az igazgatósági tagok és a hiteligénylők.
A kihelyezett, összesen másfél milliárd forintos fiktív hiteleket a vád szerint visszaforgatták a tulajdonos céghez, majd azt az előírt tőkepótlásra használták fel. A fiktív hitelek rendezését pedig a pénzintézet által – befektetési célzat látszatával – külföldi bankszámlára kihelyezett 1,7 milliárd forintos forrásból oldották meg.
Töröcskeiéket vádolják még azzal is, hogy 2013-ban több mint három és fél milliárd forint összegben helyeztek ki olyan hiteleket, amelyeket valójában nagyobb részben a pénzintézet megvásárlásához felvett hitel törlesztésére használtak fel, a fennmaradó résszel pedig sajátjukként rendelkeztek. Illetve történtek olyan hitelkihelyezések, amelyekkel vagyonkezelői kötelezettséget sértettek, és ezzel további több mint 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a pénzintézetnek.
Az ügyészség a lap szerint négy év letöltendőt kért Vitézy Tamásra is, a Helyi Téma nevű egykori Orbán-barát ingyenes hetilap igazgatójára, a vádpontok között szerepel ugyanis Vitézy cégcsoportjának, az Adriatiq Island Group-nak egy hitelügylete is. De a többi vádlott is több éves börtönbüntetésre számíthat.
Töröcskeit a Blikk szerint
„szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz”:
benne volt a magyar villamosenergia rendszert működtető MAVIR vezetésében is, és vele kapcsolatban többször felmerül, hogy nagyon jó barátságot ápolt Simicska Lajossal még a G-nap előtt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!