Már nem csak provokál, hanem zaklat is egy riporter, ha kérdez.
Szijjártó Péter külügyminiszter is elmondta a véleményét, mit gondol arról, ha templomból kijövő kormánytagokat újságírók próbálnak kérdezni.
Földi-Kovács Andrea így vezette fel a témát:
“Te azon szerencsés kormánytagok közé tartozol, akit nem bántott az ellenzéki média a templomból kijövet. – Feltételezem – nem láttam veled ilyen interjút az interneten. De mégis megtalálják a kereszténységüket felvállaló kormánytagokat azzal, hogy képmutató ez valami képmutató vallásosság.”
Szijjártó Péter szerint az egészet elég annyival elintézni, hogy mindenki magából indul ki. A külügyminiszter meg is magyarázta, mire gondolt.
“Aki azt gondolja, hogy a másik vallásossága vagy értékvilága képmutató, az ezt éli meg belül.”
Bár Szijjártót nem kérdezték még templomból kijövet, de szerinte a lelkiüdvükre vált volna azoknak, akik a kérdéseikkel “állították volna meg”, a hittanóra nekik sem válna a hátrányukra.
A külügyminiszter felhívta arra is a figyelmet, hogy 8-10 éve például “no-go”-nak számított volna az, hogy valamely kormánytagot a
templomból kijövet “zaklassák”.
(A közmédia néhány éve “provokációnak” nevezte, amikor egy osztrák újságíró kérdéseket tett fel a fidesz EP-delegációjának.)
A témát azért kezdték boncolgatni, mert december közepén a Telex riportere megpróbálta a templomból kijövő Orbán interjúra bírni. A miniszterelnök egy kukkot se mondott, kivéve az azóta szállóigévé vált mondatot: “Ember, most jövök a templomból.”
A BBC riportere például 14 éve vár arra, hogy a kormányfő interjút adjon neki. Orbán egyébként az ellenzéki sajtónak spontán szinte soha nem nyilatkozik.
A miniszterelnök flegma válasza arra, hogy miért nem ad interjúkat:
“Interjúkat szívesen adok, ha lesz mondandóm.”
Ha a miniszterelnök nyilatkozna és válaszolna a sajtó kérdéseire (nemcsak a fidesz médiának), valószínűleg nem a templom előtt (nyilván nem illik) próbálkoznának az újságírók.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!