Ennyi volt.
Lázár János javaslatára lemondta a Nyugati pályaudvar továbbfejlesztésre tavasszal elnyert uniós támogatási szerződést a kormány — derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A Telex vette észre, hogy az átépítésre kiírt támogatási megállapodást
visszamondta
a kabinet.
A Nyugati fejleszésére irányuló javaslatra egyébként tavaly bólintott rá az Európai Unió, így végül a tervezésre szánt 1,1 milliárd forintos forrást a kormány visszautalja az EU számlájára. A tervek szerint nemzetközi építészek vettek volna részt a pályaudvar fejlesztésében.
A tervek szerint a pályudvar egy háromszintes közlekedési csomóponttá alakult volna át, a jövőben a föld alatt is futhattak volna a vonatok. A tervekben szerepelt a Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötése, amellyel kiválthatóvá vált volna a budai állomás. A projekt lefújásával a Nyugati téri felüljáró lebontása is lekerült a napirendről.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!