A DK rámutatott, hogy belátható távolságba került a 400 forintos euró.
Újabb áremelések és megszorítások jöhetnek azután, hogy az Orbán-kormány szándékosan gyengíteni kezdte a forintot. Emiatt ismét zuhan a forint árfolyama, és belátható távolságba került a 400 forintos euró – mutatott rá Molnár Csaba friss közleményében.
Emiatt gyorsan nőhet az államadósság, a költségvetési hiány és az orbáni infláció is – fűzte hozzá a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke.
A DK már többször hangsúlyozta, hogy
Az árnyékkormány programja szerint a kormányváltás után ki kell jelölni az euró hazai bevezetésének céldátumát, különben Orbán Viktor tönkreteszi a forintot és újabb megszorításokat vezet be – áll Molnár Csaba közleményében.
A gyengülő forintárfolyamon és a nyomában járó áremeléseken csak Orbán milliárdosai és a nagyvállalatok keresik degeszre magukat. A magyar családok viszont alig tudják kifizetni a bevásárlást, a dráguló benzint és a hiteltörlesztőket – hívta fel rá a figyelmet az EP-képviselő.
Magyarország azonban nem a fideszes milliárdosok fejőstehene, ahogy nem a fideszes ped0filok vadászterülete – fogalmazott.
„El a kezekkel a hazánktól, el a kezekkel a gyerekeinktől!”
– üzente a DK a rendszernek, amelyet a milliárdos elittel és az orbáni ped0filhálózattal együtt fog kisöpörni az országból.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!