Eljárást indítottak a 62 éves férfi ellen.
Lépett a rendőrség
Letartóztattak a múlt hét pénteken Békés településen egy gyermekotthoni nevelőt, aki a gyanú szerint az intézményben elhelyezett fiúkat molesztálta – értesült a 24.hu. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lapnak megerősítette:
ped0fil bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak egy 62 éves békési férfi ellen.
Azt írták, a gyanúsított az eljárás adatai szerint több alkalommal sze*uálisan molesztált két, felügyeletére bízott tizenéves fiút.
A nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását, amelyet a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság február 23-án el is rendelt.
Az intézmény titkolózik az újabb ped0filbotrányban
Az ügyben keresték a Békés vármegyei gyermekotthonokat felügyelő Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központot, ahol a vezetői titkárságon azt a választ adták, hogy „csak a fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) engedélyével válaszolhatnak az üggyel összefüggő kérdésekre” (!).
Ugyanakkora felhívták arra a figyelmet, hogy telefonos egyeztetéseikből kiderült: a központ vezetője, Sziszák Katalin Julianna
egy hete nem dolgozik az intézményben.
Az ügy részletei okán levélben érdeklődtek az SZGYF főigazgatójánál, Cséplőné Gönczi Veronikánál, hogy valósak-e a lap birtokába került információk, miszerint leváltották a megyei vezetőt. Az SZGYF egyelőre nem válaszolt a kérdésekre.
Ismét előkerült Vásárhelyi János és Kónya Endre neve
Emlékeztettek, az SZGYF-hez tartozik az a bicskei gyermekotthon is, amelynek vezetője, V. János hatalmával visszaélve éveken keresztül kényszerített sze*uális aktu$okra olyan kiskorúakat, akik az általa vezetett intézményben éltek. A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, K. Endre, – akit azért ítéltek el, mert szerepet vállalt a ped0fil bűncselekmények eltussolásában – tavaly áprilisban kegyelmet kapott Novák Katalintól.
Kapcsolódó: Lehullt a lepel: Orbán Viktor a ped0fil bűnöző V. Jánosnak kampányolt egy pártrendezvényen (+videó)
Az ellenzék a múlt héten a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó gyermekvédelmi rendszer felelősségét firtatva kezdeményezte Pintér Sándor meghallgatását az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában. Pintér a meghívásnak nem tett eleget, sőt, az ülésre a fideszes képviselők sem mentek el. Orbán Viktor az új államfő megválasztásáról döntő parlamenti ülésen azt mondta, a kegyelmi botrány után átvilágítást rendelt el az állami nevelőotthonokban.
Kapcsolódó: Erre a válaszra számítottál? Kónya Endre kegyelmi ügyéről kérdezték Orbánt
Orbán szerint ki kell deríteni, hogy megfelelően végezték-e el az alkalmassági vizsgálatokat a gyermekotthonok igazgatóinál, és azt is mondta, hogy az átvilágításoknak az „esetleges sze*uális devianciákat” is fel kell derítenie.
„A vizsgálatokat személyesen is figyelemmel követi majd”
– jelentette ki Orbán, akiről a DK kiszúrta: személyesen javasolta Vásárhelyi János kitüntetését 2016-ban.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!