K. Endre tudott a bicskei gyermekotthon volt intézményvezetőjének botrányos viselkedéséről.
Mint ismert, Novák Katalin mellett többen is belebuktak abba, hogy K. Endre kegyelmet kapott. A férfi a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként dolgozott, tudott a volt intézményvezető botrányos viselkedéséről, a rá bízott gyermekek molesztálásáról.
K. Endrét a szabadulása után, tavaly év végén
a bicskei református gyülekezet presbiterévé választották
– írta csütörtökön a 444.hu két, egymástól független forrás beszámolója alapján. Hozzátették, hogy a férfi a napokban lemondott a tisztségről.
A református egyházközségek mellesleg hat évre választják meg a döntéshozó testületet, a presbitériumot. A Bicskei Református Egyházközség a 2017-es választási eredményt a közösségi oldalán is közzétette. A legutóbbi választásról azonban már nem posztoltak.
K. Endre nyilatkozott
A férfi pár hete egy interjújában többek között arról beszélt, hogy sajnálja, amiért Novák Katalinnak és Varga Juditnak a személyét érintő kegyelmi döntés miatt kellett lemondania. Hozzáfűzte, a történtek miatt elgondolkodott azon, hogy visszaköltözik Erdélybe.
Az interjút követően pár nappal K. Endre még posztolt a Facebookra, majd rövidesen köddé vált a közösségi oldalról.
Kapcsolódó: Ismét megszólalt az elítélt K. Endre a ped0filbotrányról
Hogyan derült fény a kegyelemre?
Ahogy Magyar Péter egyik Facebook-bejegyzésében rámutatott:
„K. Endre kegyelmi ügye egy dolognak köszönhetően kerülhetett nyilvánosságra, ez pedig a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat, amit 15 bíró szerkeszt az általuk legfontosabbnak ítélt kúriai határozatokból.
Ebben a folyóiratban találta meg egy vidéki ügyvéd az egész országot megrázó kegyelmi döntést és juttatta el a sajtónak”.
A folyóiratot a Kúria elnökével, Varga Zs. Andrással reklámozták pár éve. Éppen ő volt az, aki nemrég döntött a folyóirat felfüggesztéséről.
„A Kúria elnöke úgy tűnik, politikai alapon kívánja cenzúrázni, azaz elhallgatni azokat a kúriai döntéseket, amelyek kedvezőtlenül érintik a kormányt. Ez valami egészen példátlan”
– kommentálta a történteket a 24.hu egyik olvasója, aki bíróként dolgozik.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!