Orbán Viktornak és Pintér Sándornak külföldről érkezett nemrég látogatója.
Mint ismert, február 10-én Novák Katalin és Varga Judit is bejelentette a lemondását. Miközben az ország a kegyelmi ügyre, annak következményeire figyelt, Orbán Viktorhoz váratlan vendég érkezett a Karmelitába.
Február 16-án, pénteken a kormányfő Vang Hsziahongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét látta vendégül Budapesten – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor ekkor úgy fogalmazott: a nemzetközi diplomáciából egyre inkább kiveszőben van a tisztelet, de Magyarország és Kína között mindig megmaradt, és a további együttműködésünket is a régóta fennálló barátságra építjük.
A kínai államtanácsos szót ejtett a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, valamint a számos ország fejlődését szolgáló Övezet és Út kezdeményezésről, amelynek fórumain a magyar kormányfő is rendszeresen részt vesz.
A tárgyaló felek beszéltek a biztonság és a stabilitás fontosságáról, amely lényeges feltétele a további gazdasági fejlődésnek és a kereskedelmi kapcsolatok előmozdításának – mondta Havasi Bertalan.
Pintér Sándorral is tárgyalt
A Belügyminisztérium közleménye szerint kínai–magyar rendészeti csúcstalálkozó volt február 16-án Budapesten. Pintér Sándor Vang Hsziahong kínai közbiztonsági miniszterrel tárgyalt –közölte a tárca az MTI-vel.
Azt írták, a Kínai Népköztársaság államtanácsosa, Vang Hsziahong közbiztonsági miniszter kínai újévet követő első hivatalos külföldi látogatására Magyarországon került sor.
Pintér Sándor a kínai partnerével folytatott hivatalos megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy
„a két ország együttműködését a biztonság és a stabilitás garantálása teszi lehetővé, amik nélkülözhetetlenek az átfogó stratégiai együttműködés megalapozásában és továbbfejlesztésében”
– olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint Vang Hsziahong államtanácsos látogatásával
„a felek fontos lépést tettek a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma és Magyarország Belügyminisztériuma közötti kapcsolatok fejlesztése érdekében”.
A tárcavezetők a rendészeti együttműködés megerősítéséről és
a közös járőrszolgálatról szóló megállapodásokat írtak alá
– tudatták.
Közölték azt is, hogy a kínai közbiztonsági miniszter magyarországi látogatásán – többek között – megismerte a magyar terrorelhárítás felépítését, képességeit. Emellett megtekintette a Budapest–Belgrád-vasútvonal építési munkálatait – fűzték hozzá.
Mi lehet a megállapodások mögött?
A korábbi értesülések szerint a kínai hatóságok arcfelismerő rendszereket is alkalmaznak a digitális megfigyelési eljárások során – részletezte friss cikkében a mfor.hu. Mint rámutattak, a szomszédos Szerbiában már használnak kínai technológiát a hatóságok.
A távol-keleti országgal való biztonsági együttműködés mindenesetre aggodalomra adhat okot, tekintve az elmúlt évek egyik legnagyobb botrányát, a Pegasus-ügyet. Ennek nyomán jogosan merülhet fel a kérdés, hogy pontosan milyen adatokat lehetne gyűjteni a kínai technológiát felhasználva.
Továbbá az is kérdéses, hogy ki profitálhat a legtöbbet abból, ha a hazai hatóságok tömegesen rendelnek majd kínai eszközöket a közbiztonság növelésére hivatkozva – jegyezte meg a portál. Annyi biztos, hogy a kegyelmi botrány közepette a kelleténél kisebb figyelmet kapott Orbánék budapesti találkozója.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!