Az előző fideszes városvezetés is érintett lehet.
Leváltották a Gazdagréti Szivárvány Óvoda vezetőjét, miután kiderült, hogy az egyik dolgozót ped0fíliával gyanúsítják. Az ügyben azonban újabb szálak merültek fel.
A Gazdagréti Szivárvány Óvodában történtek teljeskörű felderítésének, és a gyermekek védelmének érdekében hozott döntéseket Újbuda képviselő-testülete.
Megírtuk, hogy azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el Újbuda polgármestere, amint arról értesült, hogy a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik munkatársával kapcsolatban névtelen feljelentés érkezett a XI. kerületi Rendőr-főkapitánysághoz. A szülőket a történtekről hivatalos levélben értesítette az óvoda vezetése – közölte lapunkhoz eljuttatott pénteki közleményében Újbuda Önkormányzata.
Mint írták, a rendőrség február 23-án kezdett adatgyűjtésbe névtelen bejelentés alapján. Újbuda Önkormányzata is ekkor értesült először az ügyről.
Az érintett dolgozó azóta nem léphetett be az óvoda területére, nem találkozhatott a gyermekekkel,
2018-ban indult munkaviszonyának megszüntetésére haladéktanul sor került, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonya megszűnt.
Szerdán rendkívüli ülést tartottak
A rendkívüli ülést Újbuda polgármestere kezdeményezte, aki elmondta: mélységesen megdöbbentette az eset. Dr. László Imre részletes tájékoztatást adott az óvoda ügyében tett eddigi önkormányzati lépésekről, amit a testület ellenszavazat nélkül elfogadott – írták lapunkhoz eljuttatott közleményükben.
Úgy vélte azonban, hogy az ilyen ügyek során az első és legfontosabb a gyermekek nyugalmának és egészséges fejlődésének biztosítása. Ezért az óvodában folyamatosan rendelkezésre áll gyermekpszichológus.
Emellett a városvezetés felkérte Herczog Mária gyermekvédelmi szakembert, hogy szakértelmével személyesen segítse a gyerekeket, a szülőket és az óvodai dolgozókat.
Az ülésen a képviselők vizsgálóbiztos kinevezéséről döntöttek. Az eljárás idejére a képviselő-testület
az érintett óvoda vezetőjét felfüggesztette a munkavégzés alól,
erre az időszakra az Észak-Kelenföldi Óvoda igazgatóját kérte fel az intézmény vezetésére. Továbbá a testület megbízta a Kulturális és Köznevelési Bizottságot, vizsgálja meg, milyen további intézkedésekkel lehet erősíteni és javítani a gyermekvédelem helyzetét a kerületben.
A kormánymédia is írt az esetről, lebuktatva ezzel egy fideszes volt városvezetőt
A kormányszócsőként üzemelő Magyar Nemzet is írt az esetről, ám egészen sajátosan tálalta azt. A lap szerint a ped0fil pedagógiai asszisztens több óvodában is dolgozhatott, mert ezt a fontos pozícióból intézték el neki.
Az Újbudai Önkormányzat szerint ez a közlés azért is meglepő, mert 2017-ben az óvodákért felelős alpolgármester a jelenleg is képviselő Fidesz–KDNP-s Molnár László
külön engedélyével vállalhatott munkát az óvodában Gy. Péter,
majd 2018-ban, amikor az áthelyezés történt, a kerület a fideszes vezetés alatt működött.
A polgármester mellett közvetlenül Király Nóra felelt alpolgármesterként a közbiztonságért, kabinetvezető-helyettesként pedig az a Szabó László volt befolyásos pozícióban, aki ma a Fidesz újbudai frakcióvezetője.
(Kiemelt képünk illusztráció)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!