Végül Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a ped0fil igazgatónak.
Bogos Csaba újságíró fővárosi fideszes politikusokat kérdezett a Novák Katalin bukását is kiváltó kegyelmi ügyről. Mint ismert, a bicskei ped0fil igazgató KDNP-s előterjesztésre kapott fővárosi kitüntetést, így pedig tudniuk kellett azt is, hogy zaklatás miatt panaszt tettek ellene.
V. Jánost 2015-ben tüntették ki
V. János, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója még 2015-ben úgy kapott Bárczy István-díjat a fővárosi vezetéstől, hogy ott tudniuk kellett arról, hogy súlyos gyanúk merültek fel vele szemben. Az igazgatót ugyanis már 2011-ben bepanaszolták a fővárosi önkormányzatnál zaklatás miatt. Az ügyben ekkor indult el az első rendőrségi nyomozás Csomós Miklós főpolgármester-helyettes bejelentése nyomán.
Bogos hangsúlyozta, erről a kitüntetés adományozóinak is tudniuk kellett,
a később nyolc év fegyházra ítélt V. János mégis megkapta a kitüntetést.
A díjat Szentkirályi Alexandra adta át
V. János a 2011-es panasz ellenére négy évvel később megkapta a kitüntetést. A Telex birtokába került felterjesztésben Bagdy Gábor volt KDNP-s főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: V. János igazgató
„úttörő szerepet vállalt az állami gondoskodásban élők egyéni, személyre szabott megsegítésében”.
Mint arról mi is beszámoltunk, a Bárczy István-díjat végül Szentkirályi Alexandra jelenlegi kormányszóvivő adta át V. Jánosnak.
Megszólalt Bagdy Gábor
Bogos Csaba videójában megszólal maga Bagdy Gábor is, akit az újságíró arról kérdezett, nem lenne-e helyénvaló mégis politikai felelősséget vállalni az ügyben.
„Erre a helyes válasz az, hogy
én mindenért vállalom a felelősséget, amit helytelenül tettem”
– jelentette ki Bagdy Gábor a ped0fil igazgatónak adott kitüntetéssel kapcsolatban, aki azért sem volt készségesebb a válaszadásban, mert szemmel láthatóan lekötötték figyelmét a büfé által kínált virslik és sütemények.
Az ügyben még kérdezték (volna) többek között Wintermantel Zsoltot, Újpest fideszes polgármesterét, Kovács Pétert, XVI. kerületi polgármestert, ám a fideszes prominensek nem válaszoltak, zavarodottan menekültek el a kérdések elől.
Videó:
(Bogos Csaba/Youtube) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!