A Balaton vizével foglalkozó szakemberek napról napra megdöbbentő adatokat szolgáltatnak.
Mi folyik a Balatonnál? A legfrissebb hírek szerint van egy kis baj a vízzel. Sőt, a siófoki mércén már tartósan több mint 15 centivel mérnek többet a 110 centiméteres kívánatos szintnél.
Ráadásul most már nem is kevéssel haladja meg azt a magasságot, ami a vízügyi szakemberek szerint kívánatos lenne. Egy hete ugyanis 125 centis a Balaton vízszintje. A magyar tenger vizét december vége óta óvatosan engedik. Ennek ellenére idén volt már olyan időszak, amikor nőtt a vízszint.
Legutóbb arról is írtunk a Mosthir.hu oldalon Németh Lajost idézve a Mokkából, hogy az erős szél gyakran félelmetes jelenséget produkál. Szó szerint felborítja a tavat.
Mi ezzel a baj igazából? Azért érdekes, mert a téli szabályozási szint 110 centi. Pont azért, mert ilyenkor a jég károkat okozhat a parti védművekben vagy komolyan megbillenhet a tó. Erre is volt példa már az idén.
És itt még nincs vége a dolognak, mivel nyáron is baj lenne, ha azt művelné a Balaton, mint most. Azokban a hónapokban a szabályozási szint 120 centi, a fenti adatokból pedig egyértelmű, hogy még ezt is bőven meghaladja jelenleg a vízszint – írja az Infostart.
De ha már a nyárnál tartunk, hamarosan Molnár László meteorológus készít egy cikket arról, hogy az El Nino jelenség miatt milyen meleg évszakra számíthatunk 2024-ben. Figyeljétek az Időjárás rovatunkat!
A Balatonra visszatérve, Nőnap alkalmából készített egy felmérést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A női utazási szokásokkal kapcsolatban azt írták, hogy az országos átlagál több volt a női látogatók aránya Sopron-Fertő (49 százalék), Mátra-Bükk (49 százalék) és a Balaton (48 százalék) térségében.
A belföldi női turisták legnagyobb számban Budapestről, Pest vármegyéből, Győr-Moson-Sopronból és Borsod-Abaúj-Zemplénből indultak útnak, és többségük Balaton, Mátra-Bükk, valamint Budapest környéke térségek felé vették az irányt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!