„Tanultak” az esetből. Már meg is jelentek a friss Fidesz-plakátok.
Újra megjelennek az utcán a civil álruhába bújtatott Fidesz-plakátok
Úgy tűnik, a Fideszhez szorosan köthető álcivil egylet, a Civil Összefogás Fórum néven működő kormánypárti egyesület már el is kezdte égetni a közpénzmilliárdokat az ellenzék lejáratására. Ugyan a kampányidőszak még nem indult el, a CÖF mögé bújva a Fidesz számolatlanul és ellenőrizetlenül költheti a pénzeket, hogy azzal az Orbán-párt választási esélyeit javítsák.
A március 15-ei események méltóságát szembeköpve weboldalukon csütörtökön bejelentették ugyanis, hogy
országos plakátkampányba kezdenek „Megvették őket kilóra” címmel.
Céljuk nem a kormánypártok népszerűsítése, esetleges eredményeinek hangsúlyozása, ugyan! Deklaráltan az ellenzéki szereplők lejáratására utaznak a Kövess Minket Kft. (a CÖF kiadója) nevében terjesztett plakátokon.
„A márciusi ifjak azért harcoltak, küzdöttek, hogy szabadon dönthessünk saját ügyeinkről. Mint akkor, most is birodalmi központ döntését nem tudjuk elfogadni”
– hangoztatja a Fidesz álcivil tagozata a márciusi ifjakat megcsúfoló bejelentésében.
Így néznek ki a CÖF nevében kiadott új plakátok
A plakátra került szereplők furcsa választásnak bizonyulnak. Karácsony Gergely főpolgármester mellett ugyanis a miniszterelnökségre már közismerten nem aspiráló DK-s Gyurcsány Ferenc, a Momentum éléről évekkel korábban leköszönt Fekete-Győr András és a 2022-es választáson történő bukás miatt Hódmezővásárhelyre visszaszorult Márki-Zay Péter került a plakátokra. A politikusokat fehér ingben ábrázolták, rájuk pedig dollárjelet festettek, a „dollárbaloldali” narratívát sugallva.
A hvg.hu fotóján látszik, hogy elkezdték teleszórni a budapesti utcákat az új kampányplakátokkal:
Kiderült tehát, hogy a Fidesznek nincs adekvát válasza a ped0filbotrányra. A biztonság és a felelősségvállalás helyett ezúttal is az ellenzéki, mumusnak kiáltott politikusokat próbálják hitelteleníteni.
Kérdéses, mennyien kérnek majd ebből a politikából az elmúlt hetek eseményeinek tükrében.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!