Mit kerestek a kegyelmi ügyek Balognál, amikor még tanácsadó sem volt?
A sajtó információi szerint Balog Zoltán már akkor K. Endre kegyelméről egyeztetett Novák Katalinnal, amikor még meg sem alakult a köztársasági elnök tanácsadó testülete – hívta fel a figyelmet vasárnapi sajtótájékoztatóján Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője.
Nem ez volt az egyetlen kegyelem, amiben benne volt Balog keze. Egy korábbi megszólalásában a püspök elismerte, hogy
5 kegyelmet is támogatott
– mutatott rá.
„De ha az egyetlen ismert, elnöki kegyelemmel kiengedett bűnöző a ped0filsegítő K. Endre volt, akkor ki volt a másik négy, akikért Balog lobbizott?
És mit kerestek a bizalmas kegyelmi ügyek Balognál, amikor még tanácsadó sem volt?”
– vetette fel.
„A Demokratikus Koalíció azonnali válaszokat követel a kormánytól!
- Miért avatkozhatott bele Balog Zoltán a kegyelmi ügyekbe, amikor még csak Novák tanácsadója sem volt?
- Miért nincs semmilyen következménye annak, hogy sérült a Sándor-palota szuverenitása?
- Csak Balognak vagy más fideszeseknek is volt beleszólásuk a kegyelmi ügyekbe?
- Minden fideszes politikus ki tudta menteni a ped0fil ismerősét, vagy ehhez az orbáni ped0filhálózat tetején lévőknél kellett lobbizni?
- Ki volt az a másik 4 ember, akinek Balog támogatta a kegyelmi kérvényét?
- Őket végül kiengedték?
- Ha igen, mit követtek el, ők is ped0fil bűncselekményekben voltak érintettek?”
– sorolta súlyos kérdéseit Kálmán Olga.
„A DK szerint gyomorforgató és veszélyes, hogy
Orbán Viktor továbbra is titkolja, kiknek adott még elnöki kegyelmet az orbáni ped0filhálózat!”
– emelte ki.
Videó:
(Demokratikus Koalíció/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!