Több ezer embert bocsájtanak el, ám nem tudni, a magyar üzemet hogyan érinti a döntés.
A hatékonyságnövelés jegyében külön cégbe szervezi a jégkrémgyártást az Unilever. A brit multinak Magyarországon Veszprémben van jégkrémgyára, itt egyebek mellett Magnum jégkrémeket gyártanak.
Az átszervezéstől 800 millió eurós költségcsökkentést vár a vállalat 2025 végéig,
ez 7500 munkavállaló leépítésével fog járni
– írta meg a Reuters.
Magyarországot is érinti a döntés
Az Unilever vezérigazgatói posztját tavaly októberben vette át Hein Schumacher. A brit multi cégvezetője már akkor arról beszélt, hogy egyszerűsíteni kívánja az üzletvitelt. Elődje, Alan Jope ugyanis hagyta, hogy a vállalat portfóliója több mint 400 terméket tartalmazzon.
Ezért aztán nem tudtak a legjövedelmezőbb termékekre koncentrálni. A szétválasztási tevékenység azonnal elkezdődik, a folyamat lezárása 2025 végére várható. A részletekről a későbbiekre ígértek tájékoztatást.
Schumacher azt is említette korábban, hogy
„nem fog visszarettenni” a munkavállalók létszámleépítésétől sem.
Az átszervezés nagy valószínűséggel a magyar leányvállalatot, az Unilever Magyarországot is érinti. A cég 1991 óta van jelen Magyarországon, Nyírbátorban és Veszprémben működik gyára. A veszprémi (Algida) jégkrémgyárban még a tengerentúlra is gyártanak Magnum jégkrémeket.
Nyírbátorban a háztartás-vegyipari gyárban folyékony mosó- és tisztítószereket, fertőtlenítőket és öblítőket gyártanak.
Az Unilever Magyarország több mint 1300 embert foglalkoztat.
(Kiemelt képünkön Ács Tamás, az Unilever Magyarország igazgatója)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!