A miniszter szerint a magyar tulajdonú vállalkozásokat jól kitömte a kormány.
Lázár János lebuktatta Orbán embereit
Lázár János arról beszélt a Portfolio „Építőipar 2024” című konferenciáján, hogy
Magyarországnak több Mészáros Lőrincre és Szíjj Lászlóra van szüksége.
Az illetékes miniszter szerint az építésgazdaságot hosszú távon magyar kézben lehetne tartani. Gondolkodás nélkül kijelentette: 2010-2022 között az építőiparban
a hazai tulajdonú vállalkozások feltőkésítése (sic!) zajlott.
Hozzátette, az lenne – a kormány szerint – az érdekünk, hogy
az említett – Fidesz-közeli – vállalkozókból ne csupán több legyen az országban, hanem ők minél erősebbek legyenek.
A tárcavezető mindemellett beszélt az élelmiszeriparról, a hadiiparról, az autóiparról, és még arról is szót ejtett, hogy az Európai Unió folyamatosan veszít a gazdasági erejéből.
Lázár az úr a szektorban, mégis hanyatlik az építőipar
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint
– jelentett januárban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH az utóbbi időben sorra közli a hazai gazdasággal összefüggő lesújtó adatokat. Legutóbb arról írtunk, hogy az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké értékesítési volumene 2,1 százalékkal csökkent márciusra az egy hónappal korábbi adatokhoz képest.
Kapcsolódó: Befutottak a friss KSH-adatok: Lesújtó részletek derültek ki a jelentésből
A hivatal adatai szerint 2024 januárjában éves alapon 3,6 százalékkal csökkent az ipari teljesítmény. Eközben az előző hónaphoz képest 1,1 százalékos mérséklődés volt tapasztalható.
(Portfolio/YouTube/Nyugati Fény) | forrás