Ha egy közember élne így, már rég rászállt volna a rendőrség.
Menczer Tamás külügyi államtitkár leginkább a kirohanásairól ismert. Ha éppen úgy van, a svédekbe száll bele páros lábbal, ha éppen az a feladat, a szlovák választási kampányban vesz részt, de az amerikai nagykövetbe is előszeretettel köt bele.
Legújabban az is kiderült, hogy Menczer
rendszeresen szabálytalanul, a járdán parkol a minisztérium bejárata előtt.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő osztotta meg a fotókat erről. Mint írta, egy közelben lakó „honfitársunktól” kapta a képeket.
A független képviselő bejegyzését teljes egészében közöljük:
„Teljesen szabálytalanul, rendszeresen a járdán parkol a Külügyminisztérium elé Menczer Tamás államtitkár egy közelben lakó honfitársunk szerint. Ez nem csak az államtitkár prosztóságát mutatja, hanem azt is, mennyire fél a választóitól vagy akár újságíróktól érkező kérdésektől. Hiszen az államtitkári lábaknak gondolom, mindegy lenne, ha pár méterrel többet kellene lépkedniük. Azért áll mégis az ajtóhoz ennyire közel, hogy mielőbb, a választókat elkerülve benn teremhessen a biztonságos épületben.
Persze Menczerrel a legkisebb baj, hogy Kern Andrástól tanul parkolni. Amit a külügy egyik vezetőjeként az ororszok talpát nyalva tesz, az nem egy KRESZ szabálysértés, hanem hazaárulás.”
Az eredeti bejegyzést a képekkel itt lehet megtekinteni:
(Hadházy Ákos/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!