Az üzlet évek óta húzódik, a magyar állam többségi tulajdont szerezne a Budapest Airport Zrt-ben.
Orbán Viktor kedden a parlamentben – az LMP-s Kanász-Nagy Máté kérdésére – közölte, hogy reményeik szerint
napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
A repülőtérről
Mint ismert, a kormánynak már hosszú ideje fáj a foga a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, amely a magyar turistaforgalom, valamint a külföldre költözők számára talán a legfontosabb határátkelőhelyet jelenti. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tavaly év elején nyilatkozott arról, hogy a miniszterelnök nagy feladatot bízott rá.
„Azt a feladatot kaptam, hogy én tárgyaljak a repülőtér megvásárlásáról. Elkezdődtek az egyeztetések, amelyek jelenleg is zajlanak, de ezzel kapcsolatban többet egyelőre nem oszthatok meg”
– dicsekedett a tárcavezető.
Az üzlet azonban már 2020 óta húzódik. Akkor egy magyar befektetőkből álló konzorcium tárgyalt a Budapest Airport Zrt. (amely a budapesti repülőteret is üzemelteti) megvásárlásáról, majd a magyar kormány folytatott egyeztetéseket a reptér megvételéről.
Időközben az árával kapcsolatban több szám is nyilvánosságra került. Sajtóhírek szerint a magyar kormány 4 milliárd eurót ajánlott a reptérért, majd egy megemelt, 4,4 milliárd eurós árról is szó esett, 2021-ben pedig a Deutsche Bank fair értékbecslése 4,2-5,2 milliárd euró volt.
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások
Szeptemberre a Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH. már megerősítette, elkezdték a hivatalos tárgyalásokat a magyar állammal a repteret üzemeltető cég eladásáról azután, hogy a magyar kormány újabb ajánlatot tett a reptér megvásárlására.
Az információk szerint a magyar államnak december 1-ig kellett volna kifizetnie a Budapest Airport 51 százalékos tulajdonrészének vételárát. Az összeg a becslések szerint 1-3 milliárd euró között lehet.
Ezt az értesülést a Gazdaságfejlesztési Minisztérium megcáfolta. Mint kifejtették, a visszavásárlási tárgyalások jól haladnak, de az együttműködés jegyében nem kívánnak több információt nyilvánosságra hozni, hogy az üzleti érdekek ne sérüljenek.
Nagy Márton eközben arról nyilatkozott, hogy bár a repülőteret francia segítséggel vennék meg, a katari állami beruházási alapot is próbálják meggyőzni, hogy csatlakozzon a vásárló konzorciumhoz.
Tavaly decemberben már úgy tűnt, a Budapest Airport megszerzése nem fog összejönni az államnak, akármennyire is kapálóznak érte.
Januárban azonban a gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott, hogy a szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor.
Kapcsolódó: Kiderült, mikor ütik nyélbe az orbáni gigaprojektet: Nagy Márton minisztériuma bejelentést tett
Megreccsent a költségvetés
Mint azt január elején írtuk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) drámai adatokat közölt a magyar államadósságról. A költségvetés megreccsenésének egyik legfontosabb oka éppen az, hogy az adósság költségei elszálltak, a kamatkiadások a kétszeresükre, 2469 milliárd forintra nőttek.
Mindeközben a Budapest Airport Zrt. 51 százalékos tulajdonrészének megvásárlásához csillagászati összegre, 2 milliárd euróra (760 milliárd forint) van szüksége az Orbán-kormánynak.
(rtl.hu/Nyugati Fény nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!