Vadai Ágnes feljelentése nyomán. Polt Péter Csányi Sándor cége ellen indított nyomozást.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jegyértékesítési rendszere folyamatosan összeomlott, és az ügyviteli szisztéma sem alkalmas a funkciói ellátására. Mindkét rendszert az OTP-hez köthető cégek fejlesztették.
Polt Péter legfőbb ügyész feljelentést tett a Nemzeti Nyomozóirodánál.
Csányi Sándor kihúzta a gyufát
Az MLSZ által szervezett mérkőzésekre az InterTicketnél lehet jegyet vásárolni. Az pedig az OTP Simple-alkalmazásba van integrálva, nem véletlenül. Mindkét cég a Csányi Sándor-féle óriásbankhoz, az OTP-hez köthető. Ezzel még nem is lenne baj, ha nem fagyna le a meccsek előtt az értékesítés rendszere.
Az új jegyértékesítési rendszernek 2015-ben, kilenc éve kellett volna indulnia, de egy évet csúszott. A fejlesztésért a JET-SOL Számítástechnikai Szolgáltató Kereskedelmi és Beruházási Kft. volt a felelős, amely 2015 novemberében épp tulajdonosváltáson esett át.
Az új, kizárólagos tulajdonos a hivatalosan is az OTP-csoportba tartozó MONICOMP Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. lett. A rendszert sikerült annyira elszúrni, hogy az MLSZ évekkel később újabbat rendelt meg. Érdekes módon ezt a tendert is egy OTP-hez köthető informatikai szolgáltató, az SMP Solutions nyerte.
Csányi kiírta, Csányi megnyerte
Így a Csányi Sándor MLSZ-elnök által kiírt tendert a Csányi Sándor OTP-tulajdonoshoz köthető cégek nyerték. A feladatnak azonban nem sikerült megfelelni: a szoftverek gyakorlatilag használhatatlanok.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez. Polt Pétertől azt szerette volna megtudni, mennyire szabályos az, hogy a Csányi Sándor által vezetett OTP-hez kötődő cégek és a Csányi Sándor vezette MLSZ között ilyen mértékű az összefonódás.
Erre nincs szabály
A legfőbb ügyész válaszában először leszögezte, hogy sem a „civil törvény”, sem pedig a polgári törvénykönyv
nem tartalmaz az egyesületekkel, illetve a közhasznú szervezetekkel szemben összeférhetetlenségi szabályt.
Tehát a törvény nem zárja ki, hogy a vezető tisztségviselő érdekeltségi körébe tartozó másik önálló jogi személlyel történjen szerződéskötést.
Vadai kérdését azonban feljelentésként értékelte, és megküldte vizsgálatra a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!