Mutatjuk Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök Gulyás Gergely bejelentésére adott reakcióját.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a Fidesz nem nyújtja be a költségvetést az európai parlamenti és önkormányzati választások előtt – emlékeztetett Dobrev Klára csütörtöki, lapunkhoz is eljuttatott közleményében a kormányinfón elhangzottakra.
Az árnyék-miniszterelnök szerint ennek valódi oka nyilván nem az, hogy csak novemberben lesz az amerikai elnökválasztás. Sokkal inkább az, hogy érdemben rontaná a Fidesz választási eredményét, ha
az emberek tudnák, mekkora megszorítások jönnek a választás után
– fogalmazott.
Ahogy 2022-ben, úgy most is azt akarják, hogy csak a választás után derüljön ki az igazság – mutatott rá a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője.
Amennyiben Orbán Viktor megszerzi a többséget június 9-én, akkor arra hivatkozva veti majd ki újabb megszorítócsomagját, amely
a jelenleginél is lehetetlenebbé fogja tenni a magyar mindennapokat és a megélhetést
– hívta fel rá a figyelmet.
„Ezért kell elérnünk, hogy Orbán június 9-én veszítsen, és ne megszorítások jöjjenek, hanem előrehozott országgyűlési választás”
– hangsúlyozta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök.
Ma már igazán nincs hova hátrálni. Vagy megszorítások lesznek, vagy előrehozott választás, erről döntenek a magyarok június 9-én – fogalmazott friss közleményében.
Mint kiemelte, a legerősebb ellenzéki szövetség, a DK–MSZP–Párbeszéd közös listája azért jött létre, hogy Orbánt kisebbségbe szorítsa, így június 9-e után előrehozott választást követeljenek a felhatalmazását elvesztett hatalomtól.
„Tudjuk, hogy miként győzhetünk, és azt is tudjuk, hogy mit kell tennünk utána!”
– mutatott rá Dobrev Klára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!