Házhoz ment a pofonért Orbánék jelöltje.
Szentkirályi Alexandra a napokban arról értekezett közösségi oldalán közzétett bejegyzésében, hogy szerinte
„egyre drágább a reptéri buszjárat”.
Nagyon fontos kérdést tett fel
„Kérdés, miért van ez így?”
– vetette fel a Fidesz bukásra kijelölt főpolgármester-jelöltje Facebook-oldalán.
Szentkirályi szerint Karácsony Gergely megemelte a jegyárat
Közzétett videójában kifejtette: Karácsony Gergely szerinte több lépésben emelte meg a buszjárat árát. A korábban nagyon praktikus, kényelmes és olcsó szolgáltatás mára sokkal drágábbá vált – magyarázta Szentkirályi. Azt mondta, 2017-ben 900 forint volt a reptéri jegy, amelyet – mondta – „Karácsony Gergely először 1500 majd 2200 forintra emelt”.
„Miért ne lehetne a budapestieknek létrehozni a bérlet mellé egy olcsóbb pótjegy változatot?”
– kérdezte.
A Fidesz jelöltje alapvető dolgokkal nincsen tisztában
Ugyanakkor – mint arra a Nyugati Fény egyik olvasója is felhívta a figyelmet – szükséges megjegyezni, hogy ezek szerint Szentkirályi nincsen tisztában azzal, hogy a 90 perces jeggyel, a 200E busszal bárki zökkenőmentesen eljuthat a repülőtérre. A vasúti összeköttetésre pedig éppen az Orbán-kormány tett ígéretet évekkel korábban, ez azonban nem valósult meg.
„Hajnali 4 órától 23 óráig a 2. Terminál, a Kőbánya-Kispest metróállomás (M3 metróvonal), illetve a Ferihegy vasútállomás (vonatok a Nyugati pályaudvar felé) között
a 200E jelzésű busz szállítja az utasokat.
Kőbánya-Kispest metróállomásról az Újpest Központ irányába közlekedő M3-as metróval lehet eljutni a belvárosba. Az M3-as metróról a városközpontban található Deák Ferenc téren lehet átszállni az M1-es és M2-es metróvonalakra. A 100E autóbuszjárat 2017. július 8-ától
szállítja az utasokat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Deák Ferenc tér között.
Az autóbusz egyedi díjszabás szerinti közlekedik, kizárólag 900 forintos »Repülőtéri vonaljegy«-gyel vehető igénybe”
– olvasható a tájékoztatás az airportal.hu honlapon.
Mennyibe kerül a jegy valójában?
A netkoffer.hu pedig 2024 márciusában azt írta: a reptéri 200E busz menetrendje szinte mindennap egyforma. A járatok napközben 9-10 percenként közlekednek Kőbánya-Kispest (vasútállomás) és a Liszt Ferenc repülőtér 2-es terminálja között, érintve többek között az 1-es terminál melletti vasútállomást.
Megjegyezték, Kőbánya-Kispest és a repülőtér között 25-27 perc a menetidő. A jegyvásárlással kapcsolatban pedig azt írták,
a 200E buszra 450 forintba kerül a jegy egy útra.
A jegyeket meg lehet vásárolni a BKK automatáin keresztül (bankkártyával is lehet fizetni), a BKK értékesítési pontjain, valamint a BudapestGO alkalmazáson keresztül is. A járatokra érvényesek a BKK bérletek – tették hozzá.
Ha a belvárosból vagy valamelyik budapesti pályaudvarról indulunk, akkor érdemes lehet a sima vonaljegy helyett valamilyen más típusú jegyet vásárolni,
például a 90 perces jegyet 750 forintért, így összességében olcsóbban kijuthatunk a repülőtérre
– írták.
(netkoffer.hu nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!