Az ingyenes készpénzfelvétel „csúszik”, még ne siessünk a posta épületéhez.
A Magyar Közlönyben megjelent az a törvény, amelyik a Magyar Posta fiókjaiban is lehetővé teszi az ingyenes készpénzfelvételt összesen havi 150 ezer forintig. A jogszabály azonban csak 2025. január 1-jétől lép hatályba – írta meg a bank360.hu.
Csalódás lehet sokaknak. Még várhat a készpénzfelvétel a posta irodáiban
A Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium április 4-én nyújtotta be a vonatkozó módosító indítványt, amelyet április 10-én el is fogadott a parlament. A jogszabály jövőre a bankautomaták mellett a postákon is ingyenessé teszi a szolgáltatást havi két alkalommal.
A harmadik vagy a 150 ezer forint feletti pénzfelvétel már díjköteles. A portál szerint
az ingyenes postai készpénzfelvétel azoknak jelenthet könnyebbséget, akik olyan helyen élnek, ahol nincs ATM,
csak posta vagy postai szolgáltatás, az ingyenesség pedig kiterjedhet a mozgópostákra is.
A szolgáltatást a postákon lévő, bankkártyás fizetést lehetővé tevő POS-terminálok használatával vehetik majd igénybe az ügyfelek. Erre azonban csak 2025-től kerül sor.
Százezreket érint
Sokan élnek olyan kistelepülésen, ahol nincs bank, és ATM sem található. Nekik eddig a környező nagyobb településekre kellett járniuk, ha készpénzt akartak felvenni. A törvény elfogadásával sokan fellélegeztek, ám hiába: a lehetőség csak jövőre nyílik meg előttük.
Az ingyenes készpénzfelvételt 2014 februárjától vezették be. Ez alapján a magánszemélyek havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehetnek fel készpénzt a bankautomatákból a bankszámlájukon lévő egyenlegük terhére.
Ezt azt összeget azóta nem emelték meg, miközben
az elmúlt 10 évben a 150 ezer forint reálértéke jelentősen csökkent.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!