Rendkívül súlyos problémái lehetnek a miniszterelnöknek.
Egyetlen hivatalban lévő kormánypárti kerületi polgármester és kompenzációs listáról a Fővárosi Közgyűlésbe bejutott képviselő sem kapott bejutó helyet a Fidesz még nem nyilvános budapesti listáján – írta több forrásból szerzett információi alapján a Szabad Európa.
Akikről tudni lehet
Úgy tudni, a Fidesz fővárosi listájának első három helyén
- Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje, a kormánypárt frissen megválasztott budapesti elnöke,
- Sára Botond, a párt leköszönő főispánja, VIII. kerületi polgármesterjelöltje,
- illetve Böröcz László, a Fidesz I. kerületi polgármesterjelöltje szerepel.
Már lasszóval fogják az embereket Orbánék
Ugyan a teljes lista egyelőre még nem került a lap birtokába, ugyanakkor az már kiderült: sok olyan jelölt is rajta van a listán, akik még budapesti fideszes körökben sem ismertek, illetve egy részük fiatal, kezdő politikus, akiket a Fidelitasból verbuváltak Orbán Viktorék.
Kapcsolódó: Ezt nem hiszed el! A drogtermesztő fideszes elképesztő magyarázkodást adott elő a bíróságon
Többeket is felsoroltak, akik az első húszban kaptak helyet: név szerint említették
- Gyurákovics Andreát,
- ifjabb Takaró Mihályt,
- Radics Bélát,
- Szarvas Attilát,
- Szilágyi Demetert
- és Dudás Zoltánt.
Orbán kivégezte a budapesti Fideszt
„Ez a fővárosi Fidesz kinyírása”
– értékelte a lap egyik forrása a helyzetet, míg más úgy vélte, „Szentkirályi Alexandra vezetésével megújul a budapesti Fidesz”.
Abban ugyanakkor mindenki egyetértett, hogy a bekövetkezett változásoknak két fő oka biztos van: egyrészt Orbán Viktor vélhetően úgy ítélte meg, hogy a kerületi fideszes polgármesterek túl önállóak voltak, másrészt
a kormányfő a párt fővárosi kudarcait is megelégelhette.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!