Postán küldték el az egyházi bíróságnak a keresetet, amit a Magyarországi Református Egyház tíz tagja írt alá és Balog Zoltán pozíciójából való elmozdítását kérik benne.
– Az egyházi törvény több pontjának a megsértése miatt – indokolja a bírósági keresetet az RTL Híradónak a beadók egyike. Ebben többek között arra hivatkoznak, hogy Balog Zoltán magatartása alkalmas az egyház hitelének a megromlására, valamint a társadalom megbotránkoztatására.
Balog Zoltán a kegyelmi botrány kirobbanása után egy videóüzenetben ismerte el, hogy valóban szerepe volt a bicskei igazgatóhelyettesnek adott elnöki kegyelemben, de csak a zsinat vezetéséről mondott le, a püspökségről nem. A Magyarországi Református Egyházon belül viszont ismét a lemondását követelik.
– Szerintem egy püspök ellen ilyen ügy, az talán példátlan – nyilatkozta Kónya Levente református presbiter, aki szintén aláírta a keresetet. – Az is lehet, hogy egyszerűen szőnyeg alá seprik a dolgot. Lehet arról szó, hogy két évig elhúzzák, amíg ugye a Balog Zoltánnak lejár a püspöki megbízatása. Lehet arról szó, hogy valamiféle formai okok alapján visszadobják. Akkor jön egy ilyen jogi huzavona – mondta.
A kereset elbírálására nyolc napja van a zsinati bíróságnak, utána egy jogtanácsos vizsgálja ki a panaszt maximum 60 nap alatt, majd ezután jöhet a tárgyalás.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!