A „szuverén” Orbán-kormány behódolt a sorosista Nyugatnak.
Megijedtek Orbánék?
Úgy tűnik, visszavonulót fújt a Fidesz,
mégsem lehet erőből megkaparintani a jövőben a cégeket
– hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán a Válasz Online.
A külföldi befektetők is tiltakoztak
„Komoly aggodalmat keltett a magyarországi nagy cégek körében, hogy a kormány benyújtott egy sor törvénymódosítást, amelyek alapján a GVH átláthatatlan szempontok szerint eladásra kötelezhet olyan cégeket, amelyeket »alapvető jelentőségűnek« minősít, és tevékenységük a GVH megítélése szerint sérti a kiegyensúlyozott versenyt.
Elsősorban külföldi befektetők tiltakoztak hangosan, de magyar tőkések is aggódtak,
hogy lényegében felhatalmazná magát az állam arra, hogy elvegyék a cégeiket”
– írták.
Parragh László a magántulajdon korlátozása mellett kardoskodott
Mint arról beszámoltunk, egy friss törvénytervezet értelmében a Gazdasági Versenyhivatal cégük eladására kötelezhetné a vállalkozókat. A törvény ugyanis bevezetné az „alapvető jelentőségű vállalkozás” fogalmát. Ha valakinek pedig a cége ilyen minősítést kap, arra kötelezhetik, hogy váljon meg tőle. Az „alapvető jelentőségű vállalkozások”-ról eddig nem rendelkeztek a törvényben.
Írtunk arról is, hogy Parragh László is beszélt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új, félelmetes jogköreiről. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy vélte korábban, „teljesen rendben van, hogy a GVH akár a cégük eladására is kötelezheti a jövőben a tulajdonosokat”. Parragh később az ATV-ben is megerősítette: napirenden van a magántulajdon korlátozása, az állam cégek eladására kötelezheti a tulajdonosokat.
Változott a helyzet, Orbánék azonnal átírták a jogszabályt
A Válasz Online úgy tudja, az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön tárgyalja a javaslatokat és a kormánypárti képviselők szerdán megküldték módosító javaslataikat is, amelyek szerint
a legbotrányosabb részek kikerülnének a jogszabályból.
Mint írták, eleve be sem vezetnék az úgynevezett „alapvető jelentőségű vállalkozás” minősítést, így kiderült:
a GVH mégsem kötelezhetné a tulajdonosokat a kényszereladásra.
Érdeklődés hiányában elmarad a szabadságharc
Megjegyezték, a törvénymódosítást az MSZP kezdeményezte, azonban nem valószínű, hogy a párt kezdeményezése miatt fújtak visszavonulót Orbán Viktorék – ez nem szokásuk. Jelezték, a Fidesz sokkal inkább nemzetközi nyomás miatt táncolhatott vissza eredeti tervétől, mivel amerikai, német és francia jelzések is érkeztek erre vonatkozóan a kormányzathoz.
Így pedig minden jel szerint Orbánék nem reszkírozzák meg újabb „szabadságharcukat”, hanem inkább
elengedik az ügyet.
(Válasz Online/Facebook nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!