Politika

Azt hiszed, vége a magas inflációnak? Ennél nagyobbat nem is tévedhetnél!

Mutatjuk, miknek szállt el legjobban az ára áprilisban.


Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áprilisban is meglehetősen csekély drágulási ütemről számolt be, holott összesen mintegy

negyven termék, illetve szolgáltatás ára soha nem látott szintekre drágult

– hívta fel a figyelmet friss elemzésében az azénpénzem.hu.

Tavaly novemberben rekordmértékben drágult például

  • a temetkezés,
  • a jogosítvány,
  • de a fodrász is.

Azonban a portál elemzéséből kiderült: még ennél is nagyobb mértékű drágulással kell szembenézni. A temetkezéssel kapcsolatos legfrissebb adatok szerint az idén áprilisra

22-30 ezer forinttal drágultak a gyászszertartások költségei.

A fodrászok is jócskán emelték az árakat: a tavaly novemberi rekordot is túlszárnyalva, több száz forinttal kérnek többet a szolgáltatásért.


Hasonló a helyzet a jogosítványokkal is: a vezetői engedély költségei hatezer forinttal emelkedtek.

Itt nincs vége. A portál összesítése szerint mintegy

40 terméket és szolgáltatást is érint a rekordmértékű drágulás.

A marhahús például soha nem volt ennyire drága, mint most. Hasonló a helyzet

  • a csemegeszalonnával,
  • a gombával,
  • a narancslével,
  • de az ásványvízzel is.


Szintén rekordokat döntöttek a napi menük és az iskolai ebédek árai. Ezzel „összhangban” azt is megállapították, hogy vendéglátóhelyeken sem kértek még el soha annyit egy kávéért, mint amekkora összeg a legutóbbi statisztikákban fellelhető.

Mindebből bőven lehet rá következtetni, hogy

a fogyasztókat ismét sokkoló drágulási hullám sújtja.

A KSH közlése szerint a fogyasztói árak 3,7 százalékkal növekedtek, ám ez úgy fest, csupán bűvészkedés a statisztikákkal.


A portál árakra vonatkozó megállapításait Katona Tamás, a KSH korábbi elnöke is alátámasztotta. A szakember a friss inflációs jelentéssel kapcsolatban közölte,

ismét növekedésnek indultak a magyarországi fogyasztói árak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top