Magyar Péter a választási győzelmük után két nappal közzétett
Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy „A magyar nemzet 2026. április 12-én történelmet írt.” A politikus szerint ez a nap egy korszak lezárását és egy új kezdetét is jelenti.
Úgy fogalmazott: „Ez a felejthetetlen nap egyszerre volt a lezárása egy két évtizedes rémálomnak és egyben a mi közös két évünknek, egy hosszú menetelésnek és Magyarország ébredésének”
Bejegyzésében háláját fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az ország általa remélt újjászületéséhez. „Köszönet azoknak, akik töretlenül hittek abban, hogy együtt képesek leszünk visszavenni Magyarországot” – állítja.
Külön kiemelte a támogatók kitartását, mondván: „Hála és köszönet Nektek, hogy a legnehezebb pillanatokban és a szürke hétköznapokban is itt voltatok velünk. Köszönöm az emberfeletti munkátokat és a bátor kiállásotokat!”
A politikus az elért sikert a párt aktivistáinak tulajdonította. „Ezt a történelmi győzelmet a TISZA több tízezer önkéntesének ajánlom.”
Kijelentette, hogy az eredmény az ő érdemük: „Ez a győzelem a ti munkátok, a ti bátorságotok és a ti emberségetek győzeleme és gyümölcse.” Azt is leírta, hogy megtiszteltetésnek érezte a velük közösen bejárt utat.
Majd azzal zárta sorait, hogy „Örökké hálás leszek nektek, ahogy Magyarország is!”
forrás