Egyéb

Molnár Tamás a választásról: A magyarokat nem a gyomruk, hanem a szívük és a gerincük hívta szavazni

Az énekes úgy érzi, most a legbüszkébb a hazájára.

Bár szerinte a szavazók nem valami mellett, inkább valami ellen voksoltak, ez nem von le a magyarok bátorságának értékéből.

Molnár Tamás a Facebook-oldalán írta meg a választással kapcsolatos véleményét. Kijelentette, hogy

„életemben a legbüszkébb most vagyok a hazámra tegnap a magyarokat nem a gyomruk, hanem a szívük és a gerincük hívta szavazni.”


Az énekes hozzátette, hogy bár a szavazók feltehetően nem valami mellett, hanem valami ellen voksoltak, ez szerinte nem von le a bátorságuk értékéből. Molnár Tamás külön méltatta a választáson résztvevő generációkat és társadalmi csoportokat.

„Tisztelet a fiataloknak, akik beleálltak a közéletbe és hallatták a hangjukat, a családosoknak, akik nem hagyták, hogy látszat kedvezményekkel vegyék meg a véleményüket, és az idősebbeknek is, akik nyitott szemmel jártak és nem féltek a változástól”

– írta.


Bejegyzését egy bizakodó metaforával zárta, amely szerint „ez a mi közös jövőnk első napja, amihez már tényleg kell a napszemüveg, annyira fényesen ragyog”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top