92 milliárd forint érkezhet Magyarországra – Egyetlen feltételnek kell teljesülnie

Óriási összeg sorsa dől el hamarosan

Jelentős összegű támogatás érkezhet Magyarországra Norvégiától, azonban ennek feltétele, hogy sikerüljön megállapodásra


jutni a hamarosan megalakuló Tisza-kormánnyal. Az EGT-alap keretében a skandináv ország összesen 2,8 milliárd norvég



koronát, vagyis mintegy 91,8 milliárd forintot biztosíthat a 2021–2028 közötti időszakban.

A Panorama nevű norvég hírportál „2,8 milliárd korona lehet Norvégia ajándéka az „új Magyarországnak” címmel” számolt be a lehetőségről. A cikk szerint a támogatás akkor érkezhet meg, ha az új kormány sikeresen meg tud egyezni a norvég féllel a folytatásról.


A tárgyalásokat már korábban megkezdték, és ezeket az egyeztetéseket a tervek szerint az új kormánnyal is folytatni kívánják. A folyamatot Astrid Bergmal norvég külügyi államtitkár vezeti, aki 2025 tavasza óta dolgozik a magyar féllel való megállapodáson.

Norvégia a forrásokat olyan programokra szánná, amelyek a demokrácia, a szabadság, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok erősítését szolgálják. Az északi ország álláspontja szerint ezek a területek jelenleg nyomás alatt állnak Magyarországon.


A mostani lehetőség hátterében egy korábbi konfliktus áll. 2021-ben a Fidesz lemondott az EGT-alapból származó támogatásokról, mert nem fogadták el, hogy a pénzek elosztásáról független civil szervezetek döntsenek. A kormány azt szerette volna elérni, hogy az elosztás egy állami szereplő irányítása alá kerüljön, ezt azonban Norvégia nem támogatta.


Az EGT-alapot Norvégia, Izland és Liechtenstein hozta létre azzal a céllal, hogy segítsék a kevésbé fejlett uniós tagállamokat. A finanszírozás döntő része, mintegy 97 százaléka Norvégiától származik. Emellett működik egy külön Norvég Alap is, amely jelenleg szintén nem nyújt támogatást Magyarország számára.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top