Egyéb

Magyar Péter már kedden leül a 17 elitgimnázium igazgatójával, hogy az oktatási miniszter személyéről egyeztessenek

A tizenhét intézményvezető levélben kérte, hogy a leendő oktatási miniszter kiválasztásába vonják be a szakmai szervezeteket.

Tapasztalt vezetőt szeretnének a posztra.

Akár már kedden kész leülni Magyar Péter azzal a 17 gimnáziumi igazgatóval, akik levélben kértek beleszólást az új oktatási miniszter kiválasztásába.


Több elitgimnázium igazgatója is csatlakozott a kezdeményezéshez. A Tisza Párt elnöke a párt hétfői frakcióülése utáni sajtótájékoztatón reagált az iskolavezetők megkeresésére – írta a HVG.

„Örültem volna, ha az elmúlt négy évben is ilyen hangosak, de spongyát rá, a mi célunk, ami minden magyar ember célja, hogy a lehető legerősebb legyen az oktatás”

– mondta a leendő miniszterelnök.

A tizenhét gimnázium vezetője azért fordult Magyar Péterhez, hogy a köznevelés megújítása érdekében az oktatási miniszter személyéről a szakmai szervezetek és a köznevelés szereplőinek véleményét is vegye figyelembe.

A levelet mások mellett a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, valamint a veszprémi Lovassy László Gimnázium igazgatója is aláírta.


„Az igazgatók a sikeres változás feltételének tekintik, hogy olyan – köznevelés-irányítási tapasztalattal rendelkező – vezető töltse be a posztot, aki képes programjához és annak megvalósításához tárcaközi, hosszú távú, ciklusokon átívelő támogatottságot teremteni”

– áll a levélben.

A múlt héten a sajtóban megjelent egy hír, miszerint a Tisza Párt Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatóját kérte fel az oktatási miniszteri posztra.A hírre Magyar Péter először úgy reagált, hogy több jelöltjük is van, és még nem született végső döntés, egyúttal türelmet kért a nyilvánosságtól.


Miután a lehetséges jelölt személye vitát váltott ki, a Tisza Párt elnöke egyértelműsítette, hogy még nincs végleges döntés, és több jelöltet mérlegelnek, és felszólított a személye elleni „verbális lincselés” abbahagyására.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top