Eldőlt Sulyok Tamás sorsa, népszavazást kezdeményeznek róla

Nem kizárólag Magyar Péter szeretné, ha távozna.

Két magánszemély népszavazási kezdeményezést nyújtott be, hogy a köztársasági elnöki pozíciót betöltő személyről a


jövőben közvetlenül a választópolgárok dönthessenek. A friss beadványt 60 napon belül értékeli a



Nemzeti Választási Iroda. Azt szeretnék, hogy a jövőben a parlament törvényben rögzítse, hogy

nem a politikusok, hanem a választópolgárok szavazzák meg a köztársasági elnököt.

„Ez egy óriási társadalmi igény, mondhatni, a többségi népakarat”


– mondta Tóth László, az egyik kezdeményező. Hozzátette, ezzel visszaállhatna a köztársasági elnök presztízse is.

Az értékteremtő munka, az erkölcsiség, a tudás, a becsület és a felelős, közös gondolkodás meghatározó Magyarország jövőjének alakításában”

– fejtette ki az álláspontját.

„A köztársasági elnöki tisztség rangjához egy olyan tiszta, átlátható rendszer illeszkedne ezekben az új időkben, amely a gyakorlatban is a nemzet egészének szolgálatát testesíti meg. A döntés joga

garanciát jelentene a politikai vezetésből kiábrándult embereknek arra, hogy a bizalmuk számít a legfelsőbb szinteken”


– hangsúlyozta Bubenkó Csaba, a beadvány másik aláírója.

(economx.hu nyomán)

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top