Megígérte, meg is tette: a miniszterelnök elküldte a félmilliárdos támogatás második részletét egy Torontóban működő magyar egyháznak.
Összesen 250 millió forintot küld a Miniszterelnökség egy torontói Magyar Diaszpóra Missziós Központ létrehozását segítve, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.
Bár az Orbán Viktor által jóváhagyott határozat egy szóval sem említi, az összeg egy korábban beígért félmilliárdos támogatás keret második részlete.
Korábban a Magyar Nemzet írta meg, és lapunk is beszámolt róla, hogy az Orbán-kormány tavaly 500 millió forintot ígért a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE) a missziós központ felépítésére, az első tételről pedig már akkor rendelkeztek.
A mintegy kétszáz fős gyülekezet jó feltűnően jó kapcsolatot ápol a kormány tagjaival: Balog Zoltán korábbi emberierőforrás-miniszer 2014-ben ellátogatott templomukba, és 2017 júniusában is részt vett egy torontói istentiszteletükön, 2017 augusztusában pedig Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntette a gyülekezet tagjait. Az egyház Facebook-oldalára is a torontói magyar főkonzulátus, illetve a szervezet munkatársai töltik fel a képeket.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.