A polgármester szerint azoknak kellene lázadniuk, akik erre legkevésbé képesek.
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere adott interjút a Népszavának. A városvezető elmondta, nehéz egy ellenzéki településnek együttműködőnek lennie. Még 2014-ben felajánlotta az egyik alpolgármesteri posztot a Fidesz akkori frakcióvezetőjének, remélve, hogy ez korrekt együttműködést fog jelenteni.
“Amikor nyertünk, fel is kértem az illetőt, aki el is vállalta a posztot. Néhány hónappal később a saját pártja – hogy is fogalmazzak finoman? – távozásra bírta.
Azóta független alpolgármester.”
“Nehéz olyanokkal együttműködni, akik csak a mindent vagy semmit elvet értik. Ebből is látszik, nagyon fontos, hogy minél több helyen győzzön ősszel az ellenzék. Ez szabad levegőt teremthet, és elhitetheti, hogy leváltható ez a gyalázatos rendszer.”
Azt is elmondta Wittinghoff, hogy “a legborzasztóbb az, hogy ott, ahol a kormányokon átívelő szegénységben és egyre nagyobb szegénységben élnek emberek, ahol egyébként civil szervezetek segítenek a felszínen maradni,
mégis a Fidesz nyer a választásokon.
Itt nem is a kormánypárt a legnagyobb ellenfél, hanem a kiszolgáltatottság és az alattvalói mentalitás, vagyis az a paradoxon, hogy éppen azoknak kellene lázadniuk, akik helyzetüknél fogva erre a legkevésbé képesek.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.