Egyéb

Orbán Viktor Sulyok leváltásáról: Ha a köztársasági elnökkel ezt meg lehetett tenni, akkor holnap már senki sincs biztonságban

Orbán Viktor a Facebookon reagált arra, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a hivatalából való eltávolítását is tartalmazó Alaptörvény-módosítást.

A poszt szerint ezzel „az önkény immár nem fenyegetés, hanem valóság”, miután a parlament a héten fogadta el a vitatott jogszabályt.

„Ma ledőlt az utolsó gát” – írta Orbán Viktor a Facebookon 



egy szombat esti posztban, amelyben reagált arra, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a sokat vitatott Alaptörvény-módosítást. A volt miniszterelnök szerint ezzel „az önkény immár nem fenyegetés, hanem valóság”.


Hozzátette: „Ha a köztársasági elnökkel ezt meg lehetett tenni, akkor holnap már senki sincs biztonságban.”

Bejegyzését azzal zárta: „Isten óvja Magyarországot!”.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el az Alaptörvény 17. módosítását, amely egyebek mellett kimondja, hogy hatálybalépésével megszűnik a hivatalban lévő államfő megbízatása.


Magyar Péter miniszterelnök a szavazás után közölte, Sulyok Tamásnak öt napja van aláírni a jogszabályt. A kormányfő kilátásba helyezte, hogy amennyiben az elnök ezt nem teszi meg, és például az Alkotmánybírósághoz fordul, a kormány megfosztási eljárást indít ellene.


Sulyok Tamás erre közleményben reagált, amelyben azt írta, a miniszterelnök nyílt nyomást gyakorol rá, és ez a beavatkozási kísérlet kirívóan sérti az alkotmányos rendet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top