Váratlan fordulat: Polgár Judit nemet mondott Magyar Péter államfői felkérésére
Megtisztelőnek nevezte a felkérést, mégsem vállalja
Polgár Judit 2026. július 20-án közösségi oldalán jelentette be,
hogy nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést. A világhírű sakkozó megtisztelőnek nevezte a kezdeményezést, és külön köszönetet mondott Magyar Péternek is a felkérésért.
„Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte.”
Polgár Judit Magyar Péter döntéséről is elismerően beszélt, különösen azért, mert a pártpolitikai szempontok helyett egy független személyt szeretett volna az államfői tisztségre.
„Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy a pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek” – fogalmazott.
A sakkozó ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott ország egyesítéséhez szükség lenne. Emiatt végül úgy döntött, nem fogadja el a felkérést.
„Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni” – írta.
Polgár Judit azt is hangsúlyozta, hogy bár az államfői tisztséget nem vállalja, a következő köztársasági elnök munkáját támogatni szeretné.
„Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében” – zárta a bejegyzését.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
