Majdnem két hónapos késéssel adta le a 2018-as beszámolóját a 2017-es budapesti vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft. A dokumentumot átnézte a G7 és az Index is, és kiderült, hogy a társaság több milliárdos támogatása ellenére is jelentős, 900 millió forintos veszteséget hozott össze, pedig már nem is kellene működnie.
A céget eredetileg a tavalyelőtti világbajnokság lebonyolítására hozták létre azzal, hogy az esemény után meg is szüntetik. Időközben azonban változott a terv, így tavaly ők feleltek a budapesti junior műúszó-világbajnokságért, és beszálltak az ifjúsági ökölvívó-vb szervezésébe is.
Sok bevétele viszont nem volt a cégnek.
A Bp2017 tavaly összesen alig 479 milliós árbevételt hozott össze, ebből mindössze 105 millió származott jegyeladásból, és majdnem ugyanennyi továbbszámlázott szolgáltatásból, ami nem igazán saját bevétel. A költségek viszont teljesen elszálltak, a cég majdnem 2,6 milliárd forintért vett igénybe különböző szolgáltatásokat, bérekre és egyéb személyi kifizetésekre pedig 822 milliót költött.
Érdekes, hogy a cég létszáma nem csökkent drasztikusan tavaly, mivel a 2017-es 90 fős létszám még 2018-ban is 70 főállású alkalmazottat takart. A beszámoló szerint a nettó átlagfizetés majdnem félmillió forint volt.
Tavaly az Orbán-kormány végül úgy döntött, mégsem a BP2017-re bízza a hazai sporteseményeket, és létrehoztak egy új társaságot. A tervek szerint most már tényleg megszüntetik a BP2017-et, ez azonban nem olyan egyszerű.
A cégnek ugyanis több mint 3 milliárd forintnyi olyan kötelezettsége van, amit éven belül ki kellene fizetnie beszállítóinak.
A G7 azt írja, hogy ennek egy része ráadásul nem tavaly keletkezett, tehát valószínűleg már lejárt tartozás. A vállalat bankszámláján ezzel szemben mindössze 85, pénztárában pedig kevesebb, mint 15 millió forint van.
Igaz, vannak likvid eszközei, majdnem 2 milliárd forint értékben. Ez a dokumentum szerint a Duna Aréna büfé árukészletét, a vb-re készített kabalafigurákat és egyéb merchandising termékeket, illetve két medencét tartalmaz. Ezeket pedig nehéz lesz értékesíteni. Ha valami csoda folytán mégis sikerülne, még akkor is hiányozna egymilliárd forint a tartozások kiegyenlítéséhez.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.