Ahogy azt korábban megírtuk, a Fidesz új ellenségei a finnek lettek, mivel keményebben fellépnének a jogállamiságot semmibe vevő országok ellen. És ezt Orbánék magukra vették. Már ez felér egy beismeréssel.
Mindemellett nemrégiben a volt finn nagykövet kijelentette, Magyarország az egyik legkorruptabb uniós ország. Ezt most Orbánék nem hogy megerősítették de még tárgyi bizonyítékokat is mellékeltek a beismeréshez.
“A hírek szerint ugyanis a pályázati pénzekkel kapcsolatos gyanús számlákat, amelyekről hamar kiderülne, hogy korrupció miatt Brüsszel nem fogja őket kifizetni, a kormány már el sem küldi, inkább kifizeti a pályázatokat magyar állami pénzből” – derül ki a Demokratikus Koalíció minapi közleményéből.
A gyakorlatban az alábbi technikát használják, amivel elkerülhetik a lebukást:
– Lehívják a hatalmas mennyiségű uniós forrásokat.
– A legkülönbözőbb túlárazott közbeszerzésként szétosztják a haverok között.
– Az unió nyilvánvalóan érzékeli, hogy korrupt módon ellopták ezeket a pénzeket.
– Majd Orbánék a MI pénzünkből visszautalják az ellopott összeget az uniós forrásokhoz, hogy elkerüljék a leleplezést.
Erre megy el a magyar adófizetők pénze!
Hogy Matolcsyt idézzem: “Elvesztette közpénz jellegét.”
Szerintem meg a magyar kormány vesztette el kormány jellegét, mert nem a népet szolgálja, hanem kizárólag szűk baráti körét!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.